CSEPELI HÍRMONDÓ

Csepel új díszpolgárai

2012-08-07 kategória: Aktuális, Csepeli Hírmondó megtekintve: 1,215

A Csepel újjáépítésének 300. évfordulóján rendezett ünnepségen, július 18-án Csepel Díszpolgára díjat kapott dr. Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke; Kovács István szabadfogású birkózó világbajnok, olimpiai bronzérmes; a Lacza Márta – Dékány Ágoston grafikus és festőművész házaspár; Laurencz László kézilabda mesteredző, Radics Béla rockzenész (posztumusz), dr. Sárdy József gyermekorvos (posztumusz), Szegedy Lujza tanárnő és Vezér Endre helytörténész.

„Először a családom múltját kutattam…”

Vezér Endre helytörténész Csepel múltjával kapcsolatos kutatásai, következtetései, a kerület történelmét kutató munkája megkerülhetetlen, ha a szűkebb pátriánk történetével foglalkozunk. Ő maga így vall arról, hogyan is kezdett el Csepel múltjával foglalkozni. „Amikor 2006-ban nyugdíjas lettem, elgondolkoztam, mivel kellene foglalkoznom az elkövetkező, még remélhetőleg hosszú éveim alatt, ami hasznos lehet az utókornak és kitölti napjaimat. Részben a családi elfoglaltságok adódtak, másrészt a csak részlegesen ismert, felderítetlen múltat kezdtem vizsgálgatni. Először a saját családom múltja keltette fel az érdeklődésemet. Nagynéném, Versics Anna fiának – unokaöcsémnek, Basilides Jánosnak – elmondta az általa ismert családfaszerű rokoni kapcsolatokat. Később, a levéltári keresgélés közben láttam, hogy Csepelen igen sok Versics vagy hasonló nevű személy és család volt. Foglalkoztatott az a kérdés is, kik a Versicsek, és hogyan kerültek Csepelre. Nyugdíjasként beléptem a Csepeli Helytörténeti Egyesületbe, melynek elnöke Bolla Dezső.

 Csepel történetéről egy jól szerkesztett könyvben, a Csepel-monográfiában találni érdekes leírást, ami sajnos meglehetősen szűkszavú és azóta kiderült, hogy nem is teljesen valós a múlt leírása. A könyvben hivatkozott 1715-ös összeírás, „amely nem tartalmazott” csepeli neveket, a Magyar Országos Levéltárban megtekinthető, de ott rájöttem, hogy nem csak Csepelt, de sok egyéb, akkoriban már létező települést sem tartalmaz. Ezért úgy gondoltam, hogy egyéb forrásokat keresgélve és megvizsgálva kell Csepel XVII-XVIII. századi történetét felderíteni.”

-m-

„Irgalmatlanul szigorú voltam”

Összesen 48 évig tanított az idén 79 éves Szegedy Lujza tanárnő. A végtelen szigorúságáról, ugyanakkor pedáns következetességéről ismert pedagógust manapság rendre megállítják az utcán egykori tanítványai, akik nem felejtették el, mit köszönhetnek neki. Hallgassuk meg őt, s ne vágjunk a szavába, mert csak feleslegesen akasztanánk meg a beszédben.

„Hogy erélyes-e?! Irgalmatlanul szigorú voltam! Tudom, féltek is tőlem a gyerekek, de azzal is tisztában voltak, hogy amit mondtam, azt következetesen betartottam. Pontosan tudták, mit várok el tőlük, s amit megköveteltem, értük tettem. A szigorúság pedig elsőként rám vonatkozott: minden órára felkészültem, soha nem késtem, s kicsöngetésig nem lehetett viháncolni a tanteremben. De ezek a gyerekek, akik egykor tartottak tőlem, ma felkeresnek, s szeretettel emlegetik, hogy jó szívvel gondolnak rám.

Mindenáron tanár akartam lenni. Ugyanabba az iskolába jártam, ahol később a legtovább tanítottam, de akkor Báró Eötvös József Általános Népiskolának hívták. A Jedlikben érettségiztem, majd az ELTE magyar-román szakán végeztem 1956-ban. Ezt követően Csátaljára kerültem, mert oda küldtek tanítani, s nagyon szép öt évet töltöttem el ott. Amikor a Szárcsa utcai iskolát 1961-ben felépítették, visszahívtak Csepelre, s 1966-ig oktattam náluk. Utána a mai Eötvös József Általános Iskolában tanítottam egészen nyugdíjazásomig, majd szerződéses tanárként 2004-ig. Alaposan ismertem a királyerdei gyerekeket, hiszen magam is közöttük éltem. Többnyire szegények, de igyekvőek voltak. A gyerekekkel, szülőkkel együtt látogattuk a múzeumokat és az Operát, mert az nem lehetett, hogy nem ismerik nemzeti értékeinket. Gyakran jártunk kirándulni vidékre és külföldre is; felkerestük és megkoszorúztuk azokat a helyeket, ahol híres magyarok éltek. Pénzt pedig úgy teremtettünk elő, hogy a gyerekekkel együtt dolgoztunk a Duna téeszben vagy télen havat lapátoltunk. A diákok megtanulták, mit jelent a kétkezi munka, és hogyan becsüljék meg a keresetüket.  

Az akkori világban elképzelhetetlen volt, hogy egy diák feleseljen a tanárral. A gyerekkel nemcsak a jogait, hanem a kötelességeit is ismertetni kell. És az sem járja, hogy egymással rivalizáljanak, milyen gazdagok a szüleik; miféle divatos ruhákban jelennek meg és drága mobilokkal dicsekednek! A szülők felelőssége, hogy többet beszélgessenek a gyerekkel, s otthon ne a pénz legyen a központi téma!

Felnőtteket is tanítottam a dolgozók iskolájában. Emlékszem, volt egy ötgyermekes édesanya, akinek a csemetéit is oktattam. Azt tűnt fel nekem, hogy a gyerekek ellenőrzőjét rendszeresen nem írta alá az anyuka, márpedig én szigorúan ellenőriztem a láttamozásokat. Beszéltem az édesanyával, aki beismerte, hogy analfabéta… A gyerekei tanítgatták írni, hogy legalább a nevét képes legyen betűzni, de nem ment. Utána megtanítottam írni, s rettenetesen boldog volt, hogy egy idő után már mondatokat tudott megfogalmazni. Akkor arra kért, hogy segítsek megírni egy levelezőlapot, amelyet édesanyjának küldött el. Öt szabályos, szép mondatot írt le magától – s ebben benne volt az egész élete. Ez volt az ő első levele…”

Szöveg: Csarnai Attila

 

Kovács István: rehabilitáció is ez a cím

A magyar szabadfogású birkózás mindmáig egyetlen világbajnoka Kovács István. A Csepel SC korábbi kiváló sportolója, aki egyedülálló címe mellett Európa-bajnoki ezüstöt és olimpiai bronzérmet is nyert, nagy megtiszteltetésnek érzi a kitüntetést.

Az egykori élsportoló, későbbi edző, ma sem szakadt el teljesen a sportágtól, sportszerekkel foglalkozó cégét vezeti, és figyelemmel kíséri a birkózósport történéseit.

Nagyon megtisztelő számomra a díj. Úgy érzem, ez a sok éves munkám elismerése, és az azt követő, a szakmából való mellőzöttségem utáni hangsúlyos rehabilitáció. Külön öröm, hogy a jelenlegi városvezetés az egyik olyan csepeli személyiségnek tart, akit érdemes a kerülettel kapcsolatosan megemlíteni.

Mit jelent önnek Csepel?

A XVII. kerületben kezdtem el a birkózást, majd 1965-ben a Honvédban folytattam, és – a leszerelést követően – 1971-ben kerültem Csepelre. Életem meghatározó történései a kerülethez kötnek, itt váltam azzá, amivé mindig is szerettem volna. A Csepel SC-ben elvégzett munka és annak eredményei révén ismert meg igazán az ország és a világ is. Az 1979-ben San Diegóban megszerzett szabadfogású világbajnoki címemet is az egykori Csepel Sport Clubból értem el. Jó ideig itt laktam a kerületben, a ’80-as években itt nyitottam meg első üzletemet, majd az edzői munkát is a XXI. kerületben kezdtem el. Sajnos az akkori sportvezetés szemében konkurenciát jelentettem, így gyakorlatilag nemkívánatos személynek nyilvánítottak. Ezért máshol folytattam, de a mai napig napi kapcsolatban vagyok Csepellel. Szigetszentmiklósiként naponta erre visz az utam, barátok, ismerősök sora lakik itt, mindig szívesen jövök ide.

Milyen a kapcsolata a sportágával?

A birkózókkal maximálisan jó kapcsolatot ápolok. Azt azért sajnálom, hogy a megszerzett tapasztalataimat nem tudom megfelelő módon továbbadni, pedig úgy érzem, tudnék hasznos tanácsokkal szolgálni a fiataloknak. Amikor én voltam kezdő birkózó, szinte ittam minden szavát a mestereimnek.

Mit vár a magyar birkózóktól az olimpián?

A hazai birkózásnak mindig is voltak rejtett tartalékai, amelyekből bármikor kijöhet egy jó szereplés. Úgy érzem, hogy világviszonylatban megállják helyüket a magyar birkózók, sajnos időközben szűkült a létszámkeret, és a lehetőségek is korlátozottak. Ennek ellenére mégis azt mondom, van esélyünk az éremre. Kötöttfogásban van három-négy olyan sportoló, aki felállhat a dobogóra, és szabadfogásban is lehet egy érem. A női szakágban pedig Sastin Mariann – aki nemrég még a Csepeli BC színeit képviselte – igazolta tavaly, hogy súlycsoportjában a világ elitjéhez tartozik.

Szöveg: Légrádi Gábor

 

Művészpár, házaspár

Lacza Márta festőművész és Dékány Ágoston grafikusművész – a Történelmi Vitézi Rend Országos Törzskapitánya – tősgyökeres csepeli művészházaspár. Harmatos utcai otthonukban beszélgettünk.

Lacza Márta: Örülök és büszke vagyok rá, hogy megkaptuk a díszpolgári címet. Mind a ketten Csepelen születtünk, sokan ismernek, tisztelnek és szeretnek minket.

Dékány Ágoston: Nagyon nagy megtiszteltetés ért minket a díjjal. Pályafutásunk során eddig is mindig megpróbáltunk példamutató életet élni, bármerre is vitt minket a sors. Amikor külföldön dolgoztunk, igyekeztük a magyarságnak – és természetesen Csepelnek is – jó hírét kelteni.

Felfedezhetők-e közös vonások művészi pályájukban?

L. M.: A hosszú-hosszú évtizedek alatt sokat dolgoztunk együtt. Annak ellenére, hogy többször szerveztünk közös kiállításokat, a saját művészi munkánkban sosem befolyásoltuk egymás stílusát. Én általában az embert ábrázolom, Ágoston inkább tájakat, portrékat fest. Külön-külön műteremben alkotunk, sokszor nem is látjuk, min dolgozik a másik, a végén mégis sokszor valahogy összekapcsolódnak az alkotásaink.

D. Á.: Már a kezdeteknél megmutatkozott, hogy művészeti téren mindketten erős egyéniségek vagyunk. Nem kényszerítettünk a másikra semmit, nem is lett volna értelme. Tanácsokat persze adtunk egymásnak, és kritizáltuk is – ha kellett – a másik munkáját. Ezért sohasem volt köztünk sértődés.

Mi az összetartozásuk titka?

L. M.: 1963-ban ismerkedtünk meg: mindketten a budapesti képzőművészeti gimnáziumban tanultunk. 1975-ben kötöttünk házasságot. Alkotó emberek lévén járjuk a magunk útját, nem telepedtünk a másik nyakára. Annak a kevés időnek, amit együtt töltünk, nagy értéke van. Fontosnak tartom, hogy békességben éljünk: minden ellentét feloldható, nagyon rövid az élet, nem éri meg viaskodni. A fiataloknak is azt tanácsolhatom, hogy szeressék egymást, amíg lehet.

D. Á:. Egyik titkunk talán abban is rejlik, hogy nem akartuk a másik egyéniségét átalakítani – ez már a megismerkedésünkkor így volt. Én pedig valóban a másik felemnek, egyenrangú partneremnek tekintem a feleségem. Megosztjuk az itthoni munkát, nincs külön női meg férfimunka. Most éppen a hódmezővásárhelyi őszi tárlatra készülünk.

Szöveg: Antal Zsuzsa

 


Minden jog fenntartva, cikkek, képek, forrás megjelöléssel használhatók! Forrás: www.csepelivaroskep.hu
Csepeli HírmondóIratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesülhessen híreinkről, programjainkról!