CSEPELI HÍRMONDÓ

Életfogytiglani fegyházbüntetés Demééknek

2012-07-02 kategória: Aktuális, Csepeli Hírmondó megtekintve: 779

A csepeli kettős gyilkosság – 15. rész

Megkönnyebbüléssel fogadta a hallgatóság és az áldozatok hozzátartozói a Fővárosi Törvényszék ítéletét, hogy K. Tamást és Deme Gábort fegyházban letöltendő életfogytig tartó szabadságvesztésre büntette. K. Tamás legkorábban 40, Deme Gábor pedig 32 év múlva szabadulhat feltételesen. A több mint egy éve tartó per utolsó tárgyalását június 14-én tartották meg nagy érdeklődés mellett.

A brutális bűncselekmény 2009. január 7-én történt a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában, ahol megölték Takács József intézményvezetőt és Papp László tanárt. Az előre kitervelt, aljas indokból elkövetett emberöléssel K. Tamást, bűnsegédként pedig Deme Gábort vádolták. Az ügy harmadrendű vádlottja K. Ildikó, aki az iskola pénztárosaként dolgozott, és a vagyon elleni bűncselekmények miatt állt a bíróság előtt. Őt két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. A bíróság Deme Gábort szintén bűnösnek találta a pénzügyi visszaélések miatt. A bíró kötelezte Demét és K. Ildikót, hogy fele-fele arányban térítsék meg az általuk okozott mintegy hat és fél millió forint kárt.

Amikor Németh Nándor bíró felolvasta az ítéletet, a két fővádlott először szembesült cselekedetük súlyos következményeivel. Deme elsápadt és magába roskadva hallgatta a bíró szavait. K. Tamás egykedvűnek tűnt és értetlenkedése jeléül egyre a fejét csóválta. A hallgatóság visszafogott némaságban figyelt. Egyedül Takács József intézményvezető felesége, aki a férjét gyászolja, zokogott lánya mellett. A másik áldozat, Papp László tanár rokonai szintén könnyekben törtek ki.

Takács Józsefnével már a tárgyalás után beszéltem, s azt kérdeztem, mit érzett abban a pillanatban, amikor férje gyilkosait elítélték. Így emlékezett:

Amikor kimondták az életfogytiglani ítéletet, akkor hittem el igazán, hogy mindaz igaz, amiről tudomásom volt, de elhárítottam magamtól a gondolatot… Én akkor, abban a pillanatban temettem el Jóskát! Tudom, hogy furcsán hangzik, de addig a percig nem akartam elhinni, hogy a gyilkosság valóban megtörtént. Minden reggel úgy ébredtem fel, hogy a gyilkosság talán nem is igaz, semmi nem történt, félreértés az egész… Folyton arra gondoltam, hogy Jóska előkerül, és egyszer csak hazajön. Iszonyú nehéz feldolgozni, hogy egy szeretett ember, a férjem nincs többé. Aztán hallottam az ítéletet, s rádöbbentem, hogy Jóska tényleg meghalt… Érzek-e most elégtételt? Nincs elégtétel! Még akkor sem, ha a bűnösök bocsánatot kértek volna, de ezt sem tették meg. Megérdemelték a büntetésüket. Sokan felhívtak telefonon az ítélet után, s megerősítettek, hogy akik ilyen aljasságra vetemedtek, rászolgáltak a legsúlyosabb büntetésre.”

„Hidegvérű kivégzés történt”

Az utolsó szó jogán először K. Tamás beszélt, aki egy órán át sorolta, hogy szerinte miért megalapozatlan a vád ellene. Szerinte mindaz, amit vele kapcsolatban felhoztak, csupán „mese”, és semmi nem bizonyítja, hogy ő követte el a gyilkosságot. „Egy áratlan ember áll a bíróság előtt” – közölte patetikusan. Aztán Deme Gábor következett, aki vehemensen bizonygatta, hogy semmi bizonyíték sincsen az emberölésben betöltött szerepére. Újra előhozakodott azzal, hogy a gyilkosság perceiről készült hangfelvételt szerinte manipulálták. Beszédének végén K. Tamáshoz hasonlóan, ártatlan ábrázattal közölte: „Most azért állok itt, mert nem haltam meg. Bánom, hogy nem én haltam meg!”  Ehhez a megjegyzéséhez csak annyit érdemes hozzáfűzni, hogy korábban ennek éppen az ellenkezőjét hangoztatta, vagyis azt, hogy „szerencséjére életben maradt, s ennek örül a legjobban”.

Németh Nándor bíró ezután bő három órán át részletesen megindokolta az ítéletet. Emlékeztetett arra, hogy a magyar kriminalisztika történetében páratlan módon egy diktafon rögzítette a gyilkosság perceit, amely nagyban hozzájárult a vádlottak lebukásához. A hangfelvétel, és az a momentum, hogy K. Tamás véletlenül meglőtte a kezét, felborította Deméék tervét az előre kigondolt gyilkosság tökéletesnek hitt elkövetésében. A bíró nem hagyott kétséget afelől, hogy a törvényszék szerint előre eltervelten hajtották végre a brutális emberölést. Ennek minősített esete az aljasság, amely szintén megállja a helyét. Aljas indoknak számít a bosszúállás, valamint az, hogy a vádlottak nem kímélték Papp László életét sem, aki az intézményvezetőt kísérte el a megbeszélésre. „Ami történt, hidegvérű kivégzés volt” – mondta a bíró. A hangfelvétel és minden más bizonyíték arra utal, hogy a gyilkosságokat K. Tamás és Deme Gábor követte el, a helyszínen semmiféle „csuklyás” személy nem volt. A tényleges gyilkos K. Tamás, tette hozzá a bíró, majd feltette a kérdést: vajon milyen motivációja lehetett? „Semmilyen!” – adta meg a választ Németh Nándor, s ezt azzal egészítette ki, hogy a motiváció maga Deme volt.

„Most röhögj, te k…g!”

A „rettenetesen” félő Deme nem azért aggódott a helyszínen, hogy esetleg őt is lelövik, hanem azért, mert K. véletlenül meglőtte magát, s ez kizökkentette nyugalmából. Védekezését cáfolja, hogy a két halott látványa hidegen hagyta, ám bosszús lett és elkáromkodta magát, amikor az eredeti tervtől eltérően K. Tamás saját sérülésével bajlódott.  A kézlövést ugyanis nem kalkulálták be előre, s hirtelen változtatniuk kellett a terven, mert el kellett tüntetniük minden nyomot. „Már önmagában az a cselekvéssor, amelyet Deme a helyszínen végbevitt, kizárja, hogy csupán bűnpártoló lett volna” – magyarázta a bíró. Demét végül bűnsegédként ítélték el, amiről ezt mondta a bíró: „Ez a maximum, amit meg lehetett állapítani, és a minimum, amit meg kellett állapítani”. Az emberölésre egyedül Demének volt indoka, s ő vehette rá K. Tamást a gyilkosságra. A felbujtásra azonban nincsen konkrét bizonyíték. A bíró ezért K. Tamásnak címezve közölte: „Saját érdekében jó lenne, ha tényszerű, kétségeket kizáró bizonyítékokkal állna elő”.

Az ítélet ellen az ügyész súlyosbításért, a három vádlott és védője felmentésért fellebbezett, ezért az nem jogerős.

Már befejezték a tárgyalást, amikor a korábbi perek során olykor nevetgélő K. Tamásnak többen odaszóltak a hallgatóság soraiból: „Most röhögj, te k…g!” Mások Demének is hasonló tartalmú hangos megjegyzést tettek. Az elítéltek a bírónak tettek panaszt, de az éppen a papírmunkájában elmerülő Németh Nándor jelezte, hogy nem hallotta a sértőnek vélt mondatokat.

Így ért véget a tárgyalás első fokon, így született igazság jogi értelemben. De mindaz, ami megtörtént, soha el nem múló fájdalommal jár.

Szöveg: Csarnai Attila
Fotó:     Halászi Vilmos


Minden jog fenntartva, cikkek, képek, forrás megjelöléssel használhatók! Forrás: www.csepelivaroskep.hu
Csepeli HírmondóIratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesülhessen híreinkről, programjainkról!