CSEPELI HÍRMONDÓ

Fontos tudnivalók a változásokról: hol intézhetjük ügyeinket?

2013-01-17 kategória: Csepeli Hírmondó, Önkormányzat megtekintve: 3,698

Járási hivatal a Szent Imre téren 

Akárcsak az egész országban, január elsejétől Csepelen is megkezdte működését a járási hivatal. A Szent Imre tér 3. szám alatt működő csepeli szervezet hivatalos megnevezése: Budapest Főváros Kormányhivatal XXI. Kerületi Hivatala. A hivatal vezetője Dudás Zoltán, aki korábban az Emberi Erőforrás Minisztériumban dolgozott főosztályvezetőként.

A 42 esztendős Dudás Zoltán nem ismeretlen Csepelen, noha jobbára azok kerültek vele személyes kapcsolatba, akik szociális téren vagy a gyermekvédelemben tevékenykedtek a kerületben és a fővárosban. A hivatalvezető nős, három gyermek édesapja. Több diplomával rendelkezik; elvégezte a Pázmány Péter Katolikus Egyetemet és a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolát. Az egyetemen tudományos fokozatot is szerzett kánonjogból, de alapvetően szociális munkásnak tartja magát. A fővárosi önkormányzatnál és háttérintézményeiben 20 évig dolgozott szociális területen, az utóbbi két esztendőben pedig az Emberi Erőforrások Minisztériumának gyermekvédelmi és gyámügyi főosztályvezetője volt. „Egész életemben közszolga voltam, és az vagyok most is” – mondja. „Korábban az egyik kerületem Csepel volt a gyámügy és a gyermekvédelmi szolgálat terén. Ennek köszönhetően van helyi tapasztalatom, a fővárosi szolgálatomból következően pedig a csepeli politikusokat is ismerem.”

A járási és kerületi hivatalokat azért hozták létre az országban, hogy minden állampolgár egységes és magasabb színvonalú szolgáltatást kapjon. Az állam eddig az önkormányzatokon keresztül végezte el azokat a feladatait, amelyek rá tartoznak, mostantól azonban közvetlenül nyújtja ezeket a szolgáltatásokat. A járások a mindenkori kormány helyi hivatalai.

„Vannak olyan önkormányzatok, ahol szemmel láthatóak a fejlődés jelei az utóbbi években. Ezek közé tartozik Csepel is, amely izgalmas, sokra hivatott terület. Máris új értékek születtek a kerületben, s a közeljövő is szép reményekkel kecsegtet” – ecseteli benyomásait Dudás Zoltán.

Változások: hová forduljunk?

Vegyük sorra, miféle konkrét változások történtek a járási hivatal felállításával, amelyek közvetlenül érintik az állampolgárokat. A csepeli járási hivatal központi épülete a Szent Imre tér 3. szám alatt található. Ide költözött a legnagyobb ügyfélforgalmat lebonyolító okmányiroda, amely az épület földszintjén működik. A korábban a polgármesteri hivatalban lévő okmányiroda valamennyi munkatársa megtartotta munkahelyét, és ugyanazt a feladatot látja el, mint eddig. „A kormányablakok kialakításával a körülményeken szeretnénk javítani, a helyszín bővítése még előttünk áll” – magyarázza Dudás Zoltán. „Az ügyfélszolgálati idő nem változott, de tervezzük, hogy jobban alkalmazkodunk az ügyfelek munka- és szabadidejéhez. Az emberek többsége ugyanis napközben dolgozik, ezért a jövőben este 8 óráig fogadnánk az ügyfeleket.”

A gyámhivatali ügyintézés Csillagtelepen, a Szabadság út 21. szám alatt található. E téren az a változás, hogy korábban a jegyzőnek és a gyámügyi hivatalnak is volt feladata az ilyen jellegű ügyek intézésében, mostanra ez a kettősség megszűnt.

A járási hivatalhoz tartozik a munkaügyi kirendeltség is, amely ezelőtt a kormányhivatal keretében működött. A kirendeltség ugyanazon a helyen van, mint eddig, vagyis a Mansfeld Péter utca 1. szám alatt.

A járási hivatal intézi a szociális ellátást érintő hatósági ügyeket. Ide tartoznak a közgyógyellátással, az ápolási díjjal, az időskorúak járadékával, az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultsággal, továbbá a menedékkérők támogatásával kapcsolatos ügyek.

A családtámogatási iroda a Petz Ferenc utca 1-3. szám alatt fogadja az ügyfeleket.

Három fontosabb feladatkör is a kerületi hivatalokhoz került. A csepeli népegészségügyi szolgálatot (korábban ÁNTSZ) Pesterzsébettel vonták össze, de csepeli iroda is működik. A földhivatali ügyintézés Budán a XI., Pesten a XIV. kerületben végezhető. Az építésügyi hatóság Budán az I., Pesten az V. kerületben található.

 


Minden jog fenntartva, cikkek, képek, forrás megjelöléssel használhatók! Forrás: www.csepelivaroskep.hu
Csepeli HírmondóIratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesülhessen híreinkről, programjainkról!