CSEPELI HÍRMONDÓ

Október végéig félpályás útzár a Szent István és a Csepeli úton

2012-09-20 kategória: Aktuális, Csepeli Hírmondó megtekintve: 776

FORGALOMKORLÁTOZÁSOK A CSATORNÁZÁS MIATT

Továbbra is gyors tempóban zajlik a szennyvízcsatornázás, a tervezett 54 kilométernyi utcai vezeték nagyjából felét már lefektették, s hasonló ütemben épülnek a házi bekötések is. A munkálatok ősszel két kiemelt útvonalat, a Szent István, illetve a Csepeli utat is érintik. A kivitelezés miatt mindkét úton szakaszos félpályás lezárásra kerül sor, a tervek szerint október végéig.

Fontos állomásához érkezik a csepeli szennyvízcsatornázás, hiszen az elkövetkező hetekben két forgalmas utat is érint a kivitelezés. A Szent István út gyakorlatilag Királyerdő fő közlekedési „ütőere”, továbbá számos közintézmény (iskola, művelődési ház) is található itt. A csatornázás az útvonalon szeptember 18. és a tervek szerint október 31. között zajlik.

A Szent István út Kórus utca és Hollandi út közötti szakaszán szakaszos félpályás lezárásra kerül sor, emiatt a következő forgalmi változásokra kell számítani:

Szent István úton 200 méteres szakaszokon, egyszerre öt helyszínen kezdik meg a csatornaépítési munkákat: a fennmaradó sávon jelzőlámpás irányítás mellett lesz biztosított a kétirányú forgalom.

A Szent István útra történő behajtás – a Közterület-felügyelet ellenőrzése mellett – csak célforgalom számára lesz lehetséges, az átmenő forgalom szünetel a fenti időszakban. (A célforgalom a Szent István úti lakosok mellett mindazokat magában foglalja, akik a lezárással érintett iskolákba, közintézményekbe, illetve a Királyerdei Művelődési Házba szeretnének eljutni.)

Az útlezárás miatt kerülni a következő útvonalakon lehet:
Széchenyi István utca – Késmárki út – Hollandi út, vagy
Völgy utca – Szentmiklósi út.
A csatorna fektetése a Szent István út páros oldalán történik, ezért az érintett lakosoknak számítaniuk kell arra, hogy az építkezés ideje alatt, várhatóan 2-3 hétig ingatlanjukat autóval nem tudják majd megközelíteni. Ez időszak alatt a lakosok – korlátozott számú férőhellyel – a Mély utcai parkolót vehetik igénybe, mely a Szentmiklósi út – Mátra utca – Cincér utca útvonalon közelíthető meg.

A munkálatok ideje alatt a Szent István úton és a környező utcákban a közérdekű szolgáltatások (mentő, tűzoltó, rendőrség, szemétszállítás, postai kézbesítés stb.) zavartalansága biztosított.

A Szent István útra nyíló, szomszédos utcákat zsákutcásítják.

A 148-as busz változatlanul közlekedik az építkezés ideje alatt, a lezárások miatt azonban hosszabb menetidőre kell számítani.

A munkálatok ideje alatt fontos, hogy saját, illetve gyermekeink utazását a fentiek figyelembevételével tervezzük meg.

Félpályás lezárás a Csepeli úton is

Forgalomkorlátozásokra kell számítani a szintén forgalmas Csepeli úton is, ahol várhatóan október végéig tartanak a munkálatok. A kivitelezés ideje alatt szakaszos félpályás lezárásra kerül sor: a fennmaradó sávon jelzőőr illetve jelzőlámpa irányítja a kétirányú forgalmat. Október közepéig a Lámpás úton is félpályás, szakaszos útlezárás várható, jelzőőrös, illetve jelzőlámpás forgalomirányítás mellett. A munkálatok ideje alatt alternatív útvonalként érdemes a II. Rákóczi Ferenc utat választani.

Több utcában már lehet tervezni a házi hálózatot!

A megépült csatorna műszaki ellenőrzése (amely magában foglalja a kamerás vizsgálatot is) már több utcában befejeződött, ami azt jelenti, hogy az érintett háztartások elkezdhetik a házi szennyvízhálózat megterveztetését. A tervek elkészítését kizárólag tervezői jogosultsággal rendelkező szakemberre szabad bízni, az elkészült terveket pedig a Fővárosi Csatornázási Művekkel engedélyeztetni kell. A kerület ebben is szeretne segítséget nyújtani a lakosoknak, hiszen a Csepeli Városgazda (Csevak) önkormányzati garanciával vállalja a belső hálózat megtervezését és kiépítését. Ezzel kapcsolatban az érintettek bővebb információt kérhetnek a csatornazas@csevak.hu, vagy a csatornazas@varosgazda.eu e-mail címre küldött elektronikus levélben. Tájékoztatásul az alábbiakban közzétesszük azokat az utcaszakaszokat, ahol megkezdhető a tervezés. A folyamatosan bővülő lista a projekt internetes oldalán, a www.eloduna.hu címen is elérhető.

 Vihorlát út 62-80., 57-73.

Gyimesi út 44-56., 39-47.

Jegenye utca 4-34., 7-37.

Kóró utca 1-3., 2.

Muskátli utca 11-12.

Százszorszép utca 20-44., 23-45.

Pálma utca 4-70., 1-69.


Minden jog fenntartva, cikkek, képek, forrás megjelöléssel használhatók! Forrás: www.csepelivaroskep.hu
Csepeli HírmondóIratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesülhessen híreinkről, programjainkról!