Visszaemlékezés – 75 éve kezdődtek a bombázások

Hetvenöt évvel ezelőtt, 1944. április 3-án hajtották végre az első Budapest elleni légitámadást. A brit és amerikai bombázók egyik fő célpontja a tököli Dunai Repülőgépgyár volt. A kora reggeli órákban 180 bombázó és 137 kísérő vadászrepülőgép szállt fel a dél-olaszországi támaszpontokról, hogy a Tuzla-Eszék-Baja-Monor útvonalon repülve szőnyegbombázást hajtson végre a főváros ellen. Az első hullámban 112 repülőgép érkezett Budapest fölé. Feljegyzések szerint háromszáz tonna bomba hullott a Dunai Repülőgépgyárra és környékére. Mivel az üzem dolgozóinak a közeli erdőbe kellett menekülniük, a támadásnak több száz halálos áldozata és rengeteg sebesültje volt.  A Csepelen élő 90 esztendős Vajda István túlélte a légicsapást. Ahogy fogalmaz, április 3-án a második születésnapját ünnepli. Évtizedek távlatából is pontosan idézi fel a megrázó emlékeket.

„1943 júniusában kerültem a Dunai Repülőgépgyárba, ott gyártották a Messerschmit 210-es motoros gyorsbombázókat. A D/IX. üzemben motorszerelő-tanulóként kezdtem. 1944. március elején két papírt függesztettek ki a hirdetőtáblára. Ezen közölték, ha légitámadások érik az üzemet, akkor a 150 méterre lévő erdőbe kell menekülnünk. 1944. április 3-án 10:30-kor riadó volt. Kimentünk az erdőbe,10-15 perc múlva egy közeli légvédelmi ágyúból sorozatot adtak le, majd katonák szaladtak le az emelvényről. Ekkor felnéztem és rengeteg repülőt láttam, az egyik szélső gép ajtaja kinyílt és kiestek az első bombák. Ezután borzalmas 6-7 perc következett, füst volt, a túlsó üzem felől jajgatás hallatszott. Majd a tüzérek parancsnoka így szólt: drága magyar testvérek önöket a jóisten nagyon szereti, mert a mai napon a második születésnapjukat érték meg. Leszóltak Pestről azt mondták, köszönjünk el egymástól, mert 80-100 repülőgép érkezik, és mi nem éljük túl! Miután a gyárba nem tudtunk visszamenni, elindultunk haza. A másik két üzem dolgozói mind odavesztek. A három méter széles út mindkét oldalán kettesével feküdtek a halottak, arcuk, ruhájuk tiszta piszok, kezük ökölbe szorítva. Nem láttam ismerőst hiába kerestem, ekkor térdre estem és zokogtam. Egyszer csak éreztem, hogy a főnököm felemelt, megsimogatta a fejemet és azt mondta: drága István azok nem élnek, de a lelkük itt van és látják, hogy te milyen szeretetreméltó ember vagy, ne felejtsd el őket soha!”

Felhívás (keret)

A Csepeli Városkép Kft. a bombázások 75. évfordulójának alkalmából állandó kiállítást rendez. Várják azok jelentkezését, akik elszenvedői, túlélői a légitámadásoknak. Jelentkezni lehet a Csepeli Helytörténeti Gyűjtemény elérhetőségein (telefon: 278 2747, e-mail: helytorteneti@csepelivaroskep.hu).

Potondi Eszter