Kevesebb a rendbontás a közterületeken

A csepeli közterület-felügyelet és a kerületi rendőrség jó együttműködésének is köszönhetően javult a közterületek rendje, csökkentek a lakókat zavaró rendbontások Csepelen – így összegezhető Sághi Jenőnek, a csepeli közterület-felügyelet vezetőjének véleménye. Ez azonban nem jelenti azt, hogy bizonyos bosszantó cselekedetek – például szemetelés, utcai lármázás — teljesen megszűntek volna. A közterület-felügyelők a lakók érdekeit nézve segítőkészen járnak el, de a rendbontókkal szemben határozottan lépnek fel. Ebben a lakók segítségét is kérik.

Csepel egyik kiemelt és forgalmas területe a Sétáló utca, ahol folyamatosan járőröznek a rendőrök és a közterület-felügyelők. Az ott élőket nemritkán zavarja az utcai lármázás, főleg most, nyáron, amikor nyitott ablaknál próbálnak aludni az emberek. A környéken ráadásul sok az éjjel-nappal nyitva tartó üzlet, amelyeknél gyakran csoportosulnak emberek. A zajongások miatt konfliktusok alakulhatnak ki, amelyeket a hatóságok munkatársai kellő gyorsasággal igyekeznek megoldani. A környéken már nem jellemző, hogy különféle személyek a földön heverészve töltsék az idejüket, főként az éjszakájukat, mivel akinek átmeneti szállásra van szüksége, bőven talál helyet egy közeli menedékszállón.

Nemrég történt egy eset a Sétáló utcában, amely bármikor előfordulhat: hajnali 4 órakor egy egyébként rendezett külsejű fiatal lány egy buliból tartott volna hazafelé elég kapatosan, csak éppen azt nem tudta, merre van a hazafelé. A buszmegálló egyik padján lefeküdt. A közterület-felügyelők gyakorlatilag képtelenek voltak vele kommunikálni, nem tudhatták például, nincs-e súlyosabb baja. Kihívták a mentőket, akik elszállították. Mindig ezt teszik, ha egy illető a közterületen rosszul van, vagy ittas.

A kerületben teljesen visszaszorították az erőszakos ablakmosókat, akik kéretlenül pucolták a gépkocsik szélvédőjét. Korábban ebből is származtak felesleges konfliktusok.

Az illegális szemetelők visszatérő probléma, és joggal bosszantja a törvénytisztelő polgárokat. Még mindig vannak olyanok, akik a hulladékot zsákszámra rakják le tiltott helyeken. Köztük nem kis számban akadnak, akik nem Csepelen élnek. Legutóbb nagy megütközést keltett, amikor ismeretlenek jelentős mennyiségű szemetet helyeztek el a Csepeli úton, amelyet végül a csepeli önkormányzat szállítatta el. Annyiban javult a helyzet, hogy több szemetelőt rajtakaptak a közterület-felügyelők; a szabályszegőket komoly pénzbírsággal sújtották. Kérik a lakókat, hogy jelezzék ezeket az eseteket: fényképezzék vagy videózzák le a szemetelőket, írják fel a gépkocsik rendszámát.

Máskor arról értesítik a lakók a közterület-felügyelőket, hogy a környezetükben huzamosabb ideje parkol ismeretlen gépjármű. Ekkor ellenőrzik, hogy az autó hatósági engedélyei rendben vannak-e. Ha hiányosságok merülnek fel, értesítik a tulajdonost, hogy szállítsa magánterületre a járművét. Ha nem teszi meg, a közterület-felügyelet intézkedik az elszállíttatásukról.

Kiemelten óvják Csepel egyre több játszóterének biztonságát, amelyek rengeteg látogatót vonzanak vidékről is. Panasz nem érkezett rendbontásról.  

A csepeli közterület-felügyelet a hatékony intézkedés érdekében kéri a lakókat, hogy bejelentés esetén adják meg a nevüket és telefonszámukat, pontosan közöljék, hogy hol, mikor és mi történt. Bejelentést a 278-0150 telefonszámon tehetnek. Cs. A.