Újjávarázsolták a Radnóti Miklós Művelődési Ház parkját

Igazi jókedvű ünnepen örülhettek a csepeliek, akik részt vettek a Radnóti Miklós Művelődési Ház előtti felújított park átadásán október 4-én. A Csepeli Városgazda Zrt. munkatársai áprilisban kezdték el a munkát, amely 250 millió forintba került. „Vigyázzunk rá, mert a miénk; jó érzés arra gondolni, hogy Csepel megint szebb lett!” – mondta köszöntőjében Borbély Lénárd polgármester, külön megemlítve Balogh Ernőt és Makray Barbarát, a csillagtelepi körzetek két egyéni képviselőjét, akik évek óta folyamatosan szorgalmazták a terület teljes újjáépítését. A megszépült teret Kispál György plébános áldotta meg.    

A polgármester emlékeztetett rá: mihelyst sikerült az önkormányzat költségvetését rendbe hozni, a kerületben elkezdték a felújításokat. Ennek köszönhetően megszépültek a bölcsődék, óvodák, jelenleg pedig az iskolákon van a sor. Új játszótereket építettek, rendezettebbek lettek a közterületek. Ennek részeként újították fel most a Radnóti Miklós Művelődési Ház előtti parkot úgy, hogy megóvták az eredeti természetes környezetet, és még több fát, cserjét ültettek. A Csepeli Városgazda Zrt. komoly fejlődést ért el, hogy saját erőből végezte el a munkákat. Csillagtelep fejlesztésének ez a kezdeti lépése, mert a kormány 1,7 milliárd forintos támogatásával újítják fel a társasházakat. Jelenleg a Mars utcában folynak munkálatok. „Csepel egyre élhetőbb, barátságosabb és szebb is. Haladjunk tovább ezen az úton!” – mondta Borbély Lénárd.    

Csillagtelep központi parkjának kialakításánál az volt a cél, hogy egy rendezett, egységes arculatú közterületet hozzanak létre, amelyet új funkciókkal is kibővíttek. A terület nagysága mintegy 20 ezer négyzetméter.

Kisebb felújításokat végeztek a Radnóti Miklós Művelődési Ház, valamint a szomszédos szakorvosi rendelő homlokzatán is. A művelődési ház új feliratot kapott. Megőrizték a meglévő növényállomány egészséges egyedeit, miközben a teljes zöldfelületet megújították. Eltávolították a közbiztonságra veszélyes beteg fákat, melyeket újakkal pótoltak. A forgalmasabb sétautak mellett hatezer virágzó évelőt és ugyanennyi cserjét ültettek. Örökzöld talajtakarók telepítésével szemet gyönyörködtető növénykompozíciót alakítottak ki. A zöldfelület öntözéséről automata öntözőrendszer gondoskodik, melynek vizét két fúrt kút biztosítja. A kitaposott útvonalak mentén új gyalogos utakat hoztak létre, amelyeknél köz- és díszvilágítási hálózatot építettek ki. Negyvennégy darab négy méter magas közvilágítási, öt díszvilágítási és két, szobor megvilágítására alkalmas lámpatestet telepítettek a parkban. A járdák nagy részét tejeskávé színű és ezüstszürke térkövekkel burkolták

A Radnóti Miklós Művelődési Ház előtti rendezvényteret kibővítették és további árnyas pihenőhelyeket létesítettek. Az intézmények mögötti zöldterületen egy játszóhelyet és fitneszparkot is létrehoztak. A leromlott állapotú parkberendezések helyett megjelenésükben egységes köztéri bútorokat helyeztek ki: új padokat, amelyeket acél, illetve fa ülőkével láttak el; ivókutat; forgalomterelő oszlopokat; információs táblát; biciklitárolókat és szelektív hulladékgyűjtőket. Pihenés céljából ötven széket helyeztek el. A szolgáltatóház mögötti részen egy parkolót alakítottak ki, hogy a környék üzletei számára biztosítsák az áruszállítást.

Az avató ünnepség végén Tabáni István énekes adott koncertet a közönségnek.

Cs. A.