KIRÁLYERDEI MŰVELŐDÉSI HÁZ

Halász Judit ismét Csepelen

2012-10-03 kategória: Archívum, KIRÁLYERDEI MŰVELŐDÉSI HÁZ megtekintve: 1,092

Örökifjú, kortalan – ezek a jelzők biztosan az eszünkbe jutnak Halász Judittal kapcsolatban. Filmjei, színházi szerepei mellett négy évtizede énekesként is töretlen sikereket arat: teltházas koncertjein együtt tapsolnak, énekelnek gyerekek, szülők, nagyszülők. Halász Judit szeptember 23-án a Királyerdei Művelődési Házban koncertezik. Ennek apropóján kértünk tőle rövid interjút.

Legutóbbi lemeze az Apa, figyelj rám! éppen egy éve jelent meg. Szeretik a gyerekek?

Örömmel mondhatom: platinalemez lett. Az elmúlt évtized dalaival már nem kizárólag a gyerekekre, hanem az egész családra figyelek. Nem véletlenül, hiszen átalakultak a családok: mivel általában mind a két szülő dolgozik, kevesebb idő jut egymásra, a gyerekekre, s bizony egyre kevesebb a teljes család is. Sokszor megkérdezik, hogy mások-e a mai gyerekek. Én úgy gondolom, ugyanolyanok, mint két vagy három évtizede, a világ változott meg körülöttük. Mindig is úgy gondoltam, nagyon fontos, hogy figyeljünk egymásra, s

néha az az érzésem, mintha erről elfelejtkeznénk. Ezért is adtam legutolsó lemezemnek az Apa, figyelj rám! címet.

Három unokája van. Gondolom, ők is gyakran kérik, hogy énekeljen nekik.

Nemcsak énekelek, hanem sokat is olvasok nekik. Olyan klasszikus meséket, mint a Pinokkió, az Óz, de előkerültek Verne könyvei, és a Pál utcai fiúk történetét is megismerték már. A két nagyobbik fiú kisiskolás, a legkisebb négy és fél éves.

Derűs, kedves és kortalan. Mi a titka?

Úgy hiszem, amíg valaki meg tudja őrizni az aktivitását és az érdeklődést, amíg kíváncsi és nyitott az őt körülvevő világra, addig képes megtartani a fiatalosságát is. Szerintem fejben dőlnek el a dolgok.

Nem először jön Csepelre.

Minden évben fellépek a Királyerdei Művelődéi Házban, szeretem az itteni közönséget. Várom a találkozást!

 

 


Minden jog fenntartva, cikkek, képek, forrás megjelöléssel használhatók! Forrás: www.csepelivaroskep.hu
Királyerdei Művelődési HázIratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesülhessen híreinkről, programjainkról!