Radnóti Miklós Művelődési Ház

Kaleidoszkóp – Nyolc nap a világűrben! -

2012-10-01 kategória: Archívum, Radnóti Miklós Művelődési Ház megtekintve: 927

Nyolc nap a világűrben, másfél óra a Radnótiban!


A Radnóti Miklós Művelődési Házban, ahogy mondani szokták zajlik a kulturális élet. A Kaleidoszkóp sorozat keretében ezúttal Farkas Bertalan kutató űrhajós tartott előadást. Ő azonban sportemberhez méltón nem autóval, hanem tömegközlekedéssel érkezett, ezért egy kicsit el is késett. A szép számban megjelent érdeklődőket azonban ez cseppet sem zavarta; tapssal jutalmazták.

A csepeli önkormányzat részéről Ábel Attila alpolgármester egy emléklappal és Csepel borával köszöntötte Magyarország ezidáig egyetlen űrhajósát. Ezt követően egy másfél órás, filmvetítéssel egybekötött élvezetes előadást hallottunk, melynek elején Farkas Bertalan elmondta, nehezen találtak megfelelő időpontot, de nagyon szívesen jött Csepelre. November 3-án Szaúd-Arábiába a Nemzetközi Űrhajós Szövetség konferenciájára utazik, de Amerikában, Oroszországban és Kazahsztánban is szívesen látják.

Rátérve az űrrepülésre és annak az előzményeire egészen a gyermekkoráig tartó visszatekintésbe kezdett, amikor is labdarúgó szeretett volna lenni. Később, tizenhét évesen már a nyíregyházi klubban repült, hamarabb vezetett repülőgépet, mint autót. Ezért is jelentkezett a szolnoki repülőműszaki főiskolára. Az ott eltöltött három év kiváló eredményei lehetővé tették hogy a Szovjetunióban folytassa tanulmányait.

Hazajövetele után a pápai vadászezredhez került, ahol hat évig szolgált. Tulajdonképpen ez volt a szerencséje, mert a vadászpilóták közül válogattak űrhajósjelölteket. Az első százból szigorú rosták után először harmincnyolcan, majd heten és végül négyen maradtak,  közülük hárman Pápáról. Köztük volt Magyari Béla is – a későbbi beugró – akivel 1967 óta ismerték egymást.

Közben 1972-ben megnősült és 1977 májusában lánya született. A következő év januárjában  a csillagvárosba és Moszkvába utazott, ahol tesztelték a képességeit. Veseproblémák miatt egy professzornak kellett őt tüzetesebben megvizsgálni. Ekkor azt hitte, hogy vége mindennek, de a szovjet professzor három konyak társaságában zöld utat adott neki. Márciusban a családjával végleg kiköltözött a csillagvárosba. Egy háromszobás lakást kapott egy toronyház tizenhatodik emeletén, csodálatos kilátással. A meglévő „vadászpilótás” orosz szókincsét az űrkutatásban használtakkal kellett bővítenie.

Hat-hétezer méteren gyakorolta a súlytalanságot és olyan túlélési gyakorlatokon vett részt, ami ugyan já-téknak tűnt, de nagyon is komoly volt. Csokival és másfél liter ivóvízzel kellett helyt állni úgy, hogy felette a helikopterek repdestek, mellette pedig a harckocsik dübörögtek és senki sem segített. “Különösen a mocsarasváltozat volt borzasztó”  – emlékezik vissza a kiváló űrhajós.

Tulajdonképpen 1979-ben mentem volna az űrbe, de a szovjet-bolgár közös űrrepülés nem sikerült, mert az űrhajó nem kapcsolódott össze az űrállomással. A szovjetek elképzelése az volt, hogy az 1967-es Interkozmosz  program keretein belül a szocialista országok a mesterséges holdakra, kicsiny tömegű és térfogatú fedélzeti berendezéseket gyártsanak. Később ez úgy változott, hogy ezekből az országokból űrhajósok is menjenek fel és ők próbálják ki. 1970-től két csoportban, az elsőben cseh, lengyel és NDK-beli, a másodikban pedig, bolgár, magyar, kubai, mongol és vietnami űrhajósok repülhettek. Én Valeríj Kubaszovval utazhattam,aki letiltása miatt nem indult azon a hajón, amin há-rom szovjet úrhajós szkafander nélkül repült, és pontosan e miatt meg is halt – folytatja az emlékezést Farkas Bertalan.

A fellövés előtt tizenkilenc nappal „belaktuk” a Szojuz 36-ot. Az utolsó éjszaka nyugalomban telt el és jól aludtam. Reggel pedig azt látom, hogy tizenkét orvos vesz körül. Az utolsó vizsgálatok sem mutattak ki rendellenességet, ezért megkezdődött a visszaszámlálás. A 340 tonnás monstrum a levegőbe emelkedett, pedig pár másodpercig úgy éreztük, hogy el fog dőlni. Először 240, majd 350 kilométer magasra repültünk és másfél óra alatt kerültük meg a Földet. Nyolc napig tartott; csodálatos volt látni bolygónkat.

Szóval nehezen lehet leírni a látványt meg az érzést. A legjobban a visszatéréskor féltem, hiszen tőlem 40 centire volt a külső burkolat, ami 2000 Celsius fokon izzott. A már említett 340 tonnából, így csak 2,4 tonna maradt és azt velünk együtt egy ezer négyzetméteres ernyő „hozta” le. Gondoljuk el, hogy a 78 kilogrammos testsúly ilyenkor legalább az ötvenszeresére nő.

      

Ezen az estén ha csak másfél órára is, de mi is láthattunk egy csillagot és sok olyan háttérinformációt is megtudtunk ami az azóta eltelt időszakban nem volt még nyilvános.

Czapp József

fotó: Zarándi Bence


Minden jog fenntartva, cikkek, képek, forrás megjelöléssel használhatók! Forrás: www.csepelivaroskep.hu
Radnóti Miklós Művelődési Ház Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesülhessen híreinkről, programjainkról!