Hiperaktivitás fórum

Mikecz Róza összefoglalóját itt olvashatják:

Szülőklub-ADHD

 

HIPERAKTIVITÁS témáról lehet beszélgetni június 10-én, 11-13 óra között Mikecz Róza ADHD szakértővel.

A részvétel díjtalan, de REGISZTRÁCIÓ SZÜKSÉGES: miralb.bt@chello.hu

11-12 óra között ingyenes gyermekfelügyeletet biztosítunk!

Minden érdeklődőt, érintettet szeretettel várunk!

 

“Érintettként tudom, hogy ez a “rendellenesség” a legnagyobb 
pusztítást a lelkekben végzi, ott, ahol nem látható, de a legnagyobb 
szenvedést és veszteséget tudja okozni. Ráadásul öröklődik, mert a 
lélek sebei “beíródnak” a génekbe és “sejt szinten” örökítik tovább a 
fájdalom, a meg nem felelés, az elutasítottság, a másság érzését.

Itt és most, ebben a földi életben kell tudni úgy változtatni, hogy 
“felülírjuk” ezt az örökséget és valóban tudjunk segíteni azoknak a 
gyerekeknek, akik ezzel a sérüléssel és akadályozottsággal jönnek a 
világra. Amire ezeknek a gyerekeknek és szüleiknek igazán szüksége 
van, az az elfogadás, elsősorban önmagunk elfogadása, szembenézés 
önmagunkkal. És arra, hogy, ha már ajándékba kaptunk a
sorstól egy ilyen gyereket, akkor “felnőjünk” a feladathoz és jó 
szüleikké váljunk, elvégezzük azt a munkát, amit a szüleink esetleg 
nem azért nem voltak képesek, mert nem akarták volna, hanem azért, 
mert nem tudták, hogy ez egy “rendellenesség” és nem rosszaság.”

(Mikecz Róza)

 

Garázsvásár

GARÁZSVÁSÁR CSEPELEN

Használt, de jó állapotú játékok, könyvek, dísztárgyak, ruhák, használati tárgyak adásvétele, cseréje.

Asztalbérlés elővételben: 1.500 Ft (kb. 120×80 cm). Nagyobb helyigény: +500 Ft (max. 1 nm)

 

ASZTALBÉRLÉS MENETE

  1. Az aktuális Garázsvásár napjától kezdve lehet a következő időpontra asztalt bérelni (pl. március 11-től lehet április 1-re).
  2. A bérleti díjat csak készpénzben lehet befizetni hétköznapokon 8-20 óra között irodánkban.
  3. Az asztalokat a befizetés sorrendjében adjuk ki. Telefonon, e-mailben regisztrációt nem fogadunk el. Maximum 37 db asztalt adunk bérbe egy vásárra.
  4. A bérleti díj az asztalt (120*80 cm), széket és ezek területét foglalja magában. Nagyobb helyigény (max. 1 nm) esetén előre vagy a helyszínen +500 Ft-ot számolunk fel.

 

SZABÁLYZAT

  1. A vásáron csak magánszemélyek árulhatnak, kizárólag tiszta ruhákat, játékokat, könyveket, használati tárgyakat, stb.
  2. A bérleti díj csak az asztalfoglalásra érvényes, ennél nagyobb területfoglalásért (max. 1 m2, pl. saját állványnak) elővételben vagy a helyszínen további 500 Ft-ot számítunk fel. Ablakra, tükörre, falra árut tenni tilos!
  3. A vásárra vállalkozó nem jöhet, amennyiben nagyobb mennyiségű új áruval érkezik, automatikusan kereskedőnek tekintjük, és kizárjuk a vásárból. Ez esetben az asztalbérleti díjat nem fizetjük vissza.
  4. A vásár ideje alatt a színpadra felmenni, árut feltenni tilos!
  5. A vásár után köteles mindenki tisztán, rendben elhagyni a helyszínt.

 

Vár a nyár!

SZÜNIDEI TÁBORVÁLASZTÓ

Helyszín: CSEPELI SZURKOLÓI ARÉNA

Időpont: 2017. május 21, vasárnap 11-15 óra

 

Színpadi programok:

11:00               Robinson Crusoe – zenés mesejáték

12:00-14:00   táborok bemutatkozása, gyerekprogramok

14:00               Sivatagi Show – gyerekkoncert

Továbbá:

óriás csúszda, lufibohóc, arcfestés, játszóház

A belépés díjtalan!

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

 

A rendezvényről készült cikk és fotók ide kattintva nézhetők meg.

Séta a múltba

Séta a múltba – Csepeli Vezetési Pont Kiállítóhely látogatás

Látogatás az atombiztos földalatti vezetési pontra, ami a kerületi irányítóközpont lett volna egy támadás esetén. A sokáig titkos létesítmény helyiségei eredeti berendezésükkel együtt maradtak meg.

Cím: 1214 Budapest, Tejút u. 10-12 (Fodor József Szakközépiskola alatt)

A látogatás kb. 1 órát vesz igénybe.

Időpont: május 20. 10:00 órától

A program ingyenes, de előzetes regisztráció szükséges!

Regisztráció:

– telefonon: 278-2757

– emailben: radnotimuvhaz@csepelivaroskep.hu

– személyesen: Radnóti Miklós Művelődési Házban (1214 Budapest, Vénusz u. 2.)

Csepeli retro majális

Május elsején hamar megtelt szórakozni, kikapcsolódni vágyókkal a Királyerdei Művelődési Ház udvara. A gyerekek élvezték a legjobban a munka ünnepét, kígyóztak a sorok az arcfestésnél, a vattacukrosnál, a kisvonatnál, körhintánál, ugrálónál és a lufibohócnál. Idén ünnepélyesen elhelyezték az épülő Királyerdei Tájház alapkövét a májusfa tövében.

A régi majálisok hangulatát idézték fel a Csepeli városkép szervezői a kerületi önkormányzat támogatta rendezvényen, amikor még a sült kolbász, vattacukor, hideg sör és a vidámpark volt az igazi sláger. Kapunyitáskor kicsik és nagyok tódultak be a művelődési ház udvarára, egész nap hömpölygött a tömeg, lángossal, sörrel, kürtöskaláccsal, lufival a kézben sétáltak a családok.

A színpadon retro slágerekkel indult a majális a Csepeli Auth Henrik Fesztivál Fúvószenekar műsorában. Ungvárról érkeztek a helyszínre a királykék színű ruhában pompázó Akcent mazsorettegyüttes tagjai, látványos produkciójukat az Egressy Béni Református Művészeti Középiskola fúvószenekar kísérte. Ezután tapssal köszönte meg a közönség az ukrán Veszelka néptánctársulat fellépését is.

A kicsik remekül szórakoztak a horgászos meseelőadáson, nagyokat derültek Ricsi bohóc buliján, sokan megsimogatták a nyuszikat, kecskéket és a bárányokat az állatbemutatón. Néhányan megmosolyogták a „Nem létező tárgyak tárlata” mulatságos vándorkiállítást, mobiltelefonokkal örökítették meg a lópikula fogalmát, kíváncsian nézték milyen lehet az idő vasfoga, az írói véna és mit takar a mézesmadzag.

Lerakták a Királyerdei Tájház alapkövét

Idén ünnepélyes pillanata volt a majálisnak, amikor Borbély Lénárd polgármester lerakta az épülő Királyerdei Tájház alapkövét, jelképesen egy vályogtéglát helyezett a földbe. A csepeli önkormányzat támogatásával egy közel hatvan négyzetméteres tájház építését tervezik a művelődési ház udvarán, amely a jövő generációjának a kerület történelmi múltjáról tanúskodik – tájékoztatta oldalunkat Molnár Krisztián intézményvezető.

Sör-virsli verseny

Egy igazi retro nem múlhat el sör és virsli nélkül. Három korsó sört és három pár virslit kellett elfogyasztaniuk a versenyre jelentkezőknek. Öt bátor vállalkozó kedvű férfit bíztatott a közönség, hamar ürült a poharakból a „folyékony kenyér” és kisvártatva apadtak a virslik. A versenyt Vass Zoltán nyerte, ajándékcsomagot kapott még a dobogós helyre jutott Hegyi György és Nagy Zsolt Sándor.

Délután kabarén szórakoztak, estétől élőzenével és Abba slágerekkel partiztak a csepeli majálisozók.

Antal Zsuzsa

Fotó: Gubis Mariann és Tóth Beáta

Teljes galériánkat megtekintheti IDE kattintva.

2017. május 1. hétfő, 10:00-20:00

 

10:00              Retro slágerek a Csepeli Auth Henrik Fesztivál Fúvószenekar műsorában

11:00              A nagy Ho-Ho-Horgász – a Szabad Ötletek Színházának meseelőadása

12:00            A Királyerdei Tájház alapkőletétele a májusfa tövében

12:30            A Ser On Stone blues-rock zenekar koncertje (a szünetben sör-virsli verseny)

14:00            Ricsi Bohóc bulija

15:00            TraBarna a Merkur telepen – Lorán Barnabás kabaréja

16:00-20:00             Zenél a Night Express Zenekar

17:30            ABBA Show

 

Ezenkívül: Nem létező tárgyak tárlata, Helytörténeti kiállítás, KGST motorkerékpárok, Veterán rendőrségi járművek, Retro plakátkiállítás, Mini vidámpark, Állatbemutató, Arcfestés, Lufibohóc,  Logiko-P játszóház

 

Gasztronómia: Virsli, sültkolbász, Marhapörkölt, Zalai dödölle, Sütemények, Lángos

Növény és sövény

A programról készült cikk és fotók ide kattintva megtalálhatók.

Ingyenes kerti- és szobanövény miniexpo

 

Helyszín: Csepeli Szurkolói Aréna (Csepel, Szent Imre tér)

Időpont: 2017. április 30, vasárnap 10-14 óra

 

Program:

10:00    Salátabár – A vitamindús popcsapat gyerekkoncertje
11:00    Humusz Szövetség: Komposztálj!
12:00    Bemutatkoznak a kiállítók
13:00    Bálint Gazda: A hasznos és kellemes kert időszerű munkái

Továbbá: kézműves foglalkozás, arcfestés, vásár, öko-játszótér, büfé

 

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

Föld Napja

A rendezvényről készült cikk és galéria ide kattintva elérhető.

2017. április 22, szombat

Program:
9:00 Közös virágültetés a Művelődési Ház előtt (kedvező időjárás esetén)
10:00 Katicák a Földért – a Katicabogárka együttes interaktív gyerekkoncertje
11:00 Tudatos növényvédelem – a Csepeli Kertbarát Kör előadása
11:30 Ökomosószer készítés
12:00 Ásványok a történelmi Magyarország területén
12:30 Színpadon a Csep Jazz Dance és az Island Rock Csepel tánccsoportok
13:00 Galambröptetés
13:30 Farmer Fashion Show

Továbbá:
HuMuSz Redesign Kiállítás, Herman Ottó Vándortanösvény, kézműves foglalkozások, öko-játszótér, használt elem gyűjtés, zöld pályázatok, kvíz, büfé

Együttműködő partnereink: Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Kft., Csepeli Kertbarát Kör, Csepeli Galambtenyésztők Egyesülete

A rendezvényre a belépés díjtalan, mindenkit szeretettel várunk!
A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

Eperjes Károly est

“Az igazat mondd, ne csak a valódit” – Összeállítás a XX. századi magyar költők Istent kereső műveiből

A Magyar Költészet Napja alkalmából

Eperjes Károly, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész előadása.

A belépés díjtalan, érkezési sorrendben lehet helyet foglalni.

A dalszöveg is vers

GRATULÁLUNK MINDEN RÉSZTVEVŐNEK, FELKÉSZÍTŐNEK ÉS A NYERTESEKNEK:

Alsó tagozat:

1. Farkas Tímea (Móra Ferenc Általános Iskola)

2. Lakatos Vanessza (Móra Ferenc Általános Iskola)

3. Pásztor Jancsó Viktor (Móra Ferenc Általános Iskola)

Felső tagozat:

1. Kurucz László (Móra Ferenc Általános Iskola)

2. Molnár Eugénia (Nagy Imre Általános és Művészeti Iskola Színkör)

3. Répás Roxána (Nagy Imre Általános és Művészeti Iskola Színkör)

Középiskola:

1. Csapó Máté (Szent Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium)

2. Dávid Kinga (Jedlik Ányos Gimnázium)

3. Csomor Csenge (Jedlik Ányos Gimnázium)

Felnőttek:

1. Kárpáti István

2. Dobrovszki Roland

3. Forján Viktória

A versenyről készült cikk ide kattintva olvasható.

 

 

A zsűriben: a Zorall együttes tagjai

A dalszöveg is vers címmel szavalóversenyt hirdetünk általános iskolások, középiskolások és felnőttek számára a Magyar Költészet Napja alkalmából.

A versenyen a könnyűzenei dalszövegeket versként szavalva kérjük előadni.

A verseny időpontja: 2017.04.11, kedd 14:00 óra

Helyszíne: Radnóti Miklós Művelődési Ház (1214 Budapest, Vénusz u. 2.)

Nevezési kategóriák:

– alsó tagozatos általános iskolás

– felső tagozatos általános iskolás

– középiskolás

– felnőtt (18 év feletti)

A versenyző csak egy kategóriában indulhat.

Minden résztvevő emléklapot kap, kategóriánként az első három helyezettet díjazzuk.

A nevezési lap innen letölthető: nevezési lap_2017

Nevezési lapokat személyesen vagy elektronikusan várjuk március 31-ig!

Szeretettel várunk minden érdeklődőt a versenyre!

Elérhetőségeink:

1214 Budapest, Vénusz u. 2.

radnotimuvhaz@csepelivaroskep.hu

Fax: 1/277-5232