Múzeumok Majálisa 2016

Hatalmas sikert arattak Csepel látnivalói május 21-22-én a Múzeumok Majálisán, a Múzeumkertben.

A színes kavalkádban, ahol az egész országból, sőt a határon túlról is érkeztek látnivalókkal múzeumok, a Csepeli Helytörténeti Gyűjtemény a Csepel Művekről szóló guruló kiállítással, a Csepszivel és a gyerekek számára izgalmas kézműves-foglalkozással volt jelen. Emellett az érdeklődők saját kezükkel gyúrhatták a fokhagymás kenyérlángos tésztáját, melyet aztán egy régi, kerületünkben gyártott sparhelten sütöttek ki a gyűjtemény munkatársai, de nagy sikert aratott a látogatók között a Pannónia-simogató is.

Februárban volt két éve, hogy megújult a helytörténeti gyűjtemény, azóta immár harmadik alkalommal mutatta meg Csepel sokoldalúságát a Múzeumok Majálisán. A Királyerdei Művelődési Házban működő gyűjtemény vezetője, Molnár Krisztián lelkes igyekezettel és komoly munkával vonja be az ország kulturális vérkeringésébe Csepelt: a Majális mellett a népszerű Múzeumok Éjszakája rendezvényen is ingyenesen látogatható lesz a gyűjtemény, valamint a Csepeli Vezetési Pont.

MN

Teljes galériánkat megtekinthetik IDE kattintva.

 

2016. május 21-én 9 órától egy hétvégére újra benépesül a Múzeumkert. A rendezvényen a Csepeli Helytörténeti Gyűjtemény is részt vesz. Mindenkit szeretettel várunk!

A részletes program az alábbi linkre kattintva olvashatják:

http://muzeumokmajalisa.hu

Csepeli Retró Majális

Színpadon:

  • 9:00   A Csepeli Auth Henrik Fesztivál Fúvószenekar koncertje
  • 10:00 Dr. Bubó – a Fogi Színház zenés gyerekelőadása
  • 11:00  Tonfa és közelharc bemutató
  • 11:30  Aradi Tibor és Varga Ferenc József kabaréja
  • 12:45  Akrobatikus rock&roll bemutató – csepeli Island Rock TSE
  • 13:30  Tűzfészek Társulat cirkuszi produkciója
  • 15:00  MARÓT VIKI ÉS A NOVA KULTÚR ZENEKAR
  • 16:00  Utcabál a Cascade Music Jammel

 

Továbbá (10:00-18:00 óra között):

lovaglás, körhinta, kisvasút, mászófal, trambulin, óriáscsúszda, bunker látogatás óránként veterán teherautóval (regisztráció a helyszínen), a Csepeli Helytörténeti Gyűjtemény kitelepülése: Újra nyit a csepeli Merkur-telep (KGST autók kiállítása), kézműves foglalkozások, biomasszázs, arcfestés, Logiko-P játszóház, gyereksarok

Családi pörköltfőző verseny (előzetes jelentkezés szükséges)

Lángos evőverseny (regisztráció a helyszínen)

Sör-virsli verseny (regisztráció a helyszínen)

 

Gasztronómia:

sültkolbász, virsli, marhapörkölt, zalai dödölle, krumplis prósza, cukrászsütemények, lángos, kürtős kalács, palacsinta, vattacukor, Rizmajer-féle csapolt sörök

A rendezvényen való részvétel ingyenes! 

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

 

A rendezvényről készült cikk és képek itt találhatók.

Zenés dínom-dánom

Zenés dínom-dánom a Radnótiban

2016.április 16-án, szombaton 15 órától

Fellépők: Madarász Katalin, Pálfi Péter, Kerekes Katalin, Németi Pál, Farkas Melánia,

a Meglepetés unokák, Nagy János dallamfüttyös, és a Csepeli Mosolygó Dalkör Péter Anna vezetésével

Kísér: Tarnai Ágnes – zongora, Nagy Imre – harmonika

A műsor után tánc és mulatság estig!

A belépő ára: 900 Ft a helyszínen.

A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!

Pörköltfőző verseny

Családi pörköltfőző verseny a Csepeli Retró Majálison

2016. május 1-jén 9:00-12:00 között.

Minimum 4 fős családok jelentkezését várjuk, az első 12 jelentkező család állhat a bográcsok mellé, és mutathatja meg, milyen jól bánik a főzőkanállal.

A bográcsot és az alapanyagot biztosítjuk, a további eszközöket, fűszereket a versenyzőknek kell magukkal hozni.

Az elkészült ételeket szakértő zsűri értékeli. Eredményhirdetés: 12.15 órakor

1. díj: 15.000 Ft értékű utalvány, amit egy csepeli étteremben lehet lefogyasztani

2. díj: 10.000 Ft értékű konyhafelszerelés

3. díj: 5.000 Ft értékű könyvutalvány

Információ és jelentkezés:

Radnóti Miklós Művelődési Ház

1214 Budapest, Vénusz u. 2.

278-2757

radnotimuvhaz@csepelivaroskep.hu

Nevezési határidő: április 22.

Föld órája 2016

Hagyd egy órát pihenni a Földet!
2016.03.19-én este 20:30-21:30 között kapcsolj ki minden elektromos készüléket, és támogasd ezzel a bolygónkat!

Nem tudsz mit kezdeni magaddal a sötétben? Fogj egy mécsest, ha van hangszered, azt is, és gyere a Radnótiba egy közös gyertyafényes zenés-éneklős órára! A teát mi adjuk.

Húsvétváró

Program:
14:00 Túl az Óperencián – zenés mese és játék
15:00 Tojásvadászat
15:30 Nyuszi olimpia
16:00 Zenementő – interaktív zenés foglalkozás
Ezen kívül:
Állatbemutató, tojásírás, kézműves foglalkozások, népi játszóház, ugráló vár várja a gyerekeket.
A részvétel díjtalan!
A programváltoztatás jogát fenntartjuk!A programról cikk és képek itt:
http://www.csepel.hu/hireink/kozelet/item/8394-tojasvadaszat-es-nyuszik-a-husvetvaro-csaladi-delutanon

Kaleidoszkóp

Gyermeke hiperaktív? Vagy Ön? Esetleg pedagógusként szeretne többet tudni a témáról?

Jöjjön el beszélgetős előadásunkra, ahol szakértő beszél a tünetekről, és bátran felteheti kérdéseit is!

Színes ismeretterjesztő előadássorozat a Radnótiban

2016.03.18, péntek 18:00 órától

Előadó: Mikecz Róza mentálhigiénikus, ADHD szakértő

A belépés díjtalan! Mindenkit szeretettel várunk!

Az előadás anyaga és a tesztek letölthetők innen:
felnőtt_önértékelő felnőttADHD_családtag csepel

fénykép0225[1]

Csepeli Mozgásművészeti Szemle 2016

Művelődési Házunk adott otthont a 2016. évi Csepeli Mozgásművészeti Szemlének.
Alsó és felső tagozatosok külön indultak, évről évre nő a jelentkezők száma.
Többféle stílusban mutatkoztak be a gyerekek egyéni, páros és csoportos formációkban.

Gratulálunk minden versenyzőnek és felkészítőiknek is!

Rövid filmes összefoglaló megtekinthető itt:
https://www.youtube.com/watch?v=dyAa3u9eRVU

Nyugdíjasok táncversenye

Egyetlen üres hely sem maradt szabadon a Királyerdei Művelődési Ház színháztermében, ahol a nyugdíjasok táncversenyén tizennégy páros és két egyéni szólótáncos lépett fel március 6-án. A nagy sikerre való tekintettel – Németh Szilárd országgyűlési képviselő ötlete nyomán – a második éve megrendezett esemény vendégfellépői Karda Beáta és Geier Ildikó, a kerületi Ki mit tud? győztese voltak. Idén is a közönség értékelte a produkciókat, amelyek délutántól estéig garantált szórakozást nyújtottak a tánckedvelőknek.

A mostani létszám igazolja, jó döntés volt elindítanunk a táncversenyt, hiszen nekünk fiataloknak van mit tanulnunk az idősektől – fogalmazott köszöntőjében Borbély Lénárd polgármester. Az aktív versenyszervezésért köszönetét fejezte ki Babics Saroltának, a Nyugdíjas Klub vezetőjének és a Csepeli Városkép Kft. munkatársainak összehangolt csapatmunkájukért. A fellépők közül jópáran a Nyugdíjas Klubban készültek fel a versenyre, ahol a tavalyi évben több mint 21 ezren fordultak meg különféle rendezvényeken.

 

A nyitó műsorszámot adó formációs táncosok is ott tanulták meg a lépéseket, és a dél-afrikai népdalt előadó közelmúltban alakult nyugdíjas kórus tagjai szintén a klubban készültek fel, hogy színesítsék a versenyprogramot. A nyugdíjas táncosok műsorszámai előtt Karda Beáta alapozta meg a remek hangulatot, a közönség kezeket a magasba emelve együtt énekelte az ismert slágereket. Később az alkalmi „Bea diszkó” fülbemászó zenéire perdültek táncra a kedves nézők.

A kétfordulós táncversenyen 16 produkciót értékelhetett a közönség. A színpadon többek között megjelent a báj, szépség és az elegancia  az itáliai dallamokra, a kemény ritmikájú tánczenei stílus a rocky rajongóit hozta lázba, míg a twistet járók az 1960-as években berobbant műfaj népszerűségét idézték fel dinamikus mozgásukkal. A lábak forgó mozgását mutatták be a legrégibb társastáncok járói közül a keringőzők.

 

Az eredményhirdetés előtt Kunsági Andrea örökzöld slágereket adott elő, majd Varga Gábor Vilmos műsorvezető dalaival a régi fesztiválhangulatok idejére repítette vissza a nosztalgiázókat. A második nyugdíjasok táncversenyén mindenki ajándékot kapott. Ábel Attila alpolgármester és Noé László idősügyi tanácsnok oklevéllel és virággal köszönte meg Seténi Gyöngyi (legautentikusabb), Filus István és Ölei Pálné (legfelkészültebb), Ambrus Kati és Incédi Ani (legszimpatikusabb), Hegyes Ferenc és dr. Solymosi Mária (legbensőségesebb), Barna Imréné és Tóth Mária (legmeggyőzőbb), Hevesi József és Liptai Kati (legművészibb), Molnár Sándor és Krenyai Éva (legprofesszionálisabb), Ökrös Györgyi és Böő Ferenc (legjobb előadó), Potyondi Pál és Palotainé Ica (legösszeszokottabb), Nagy Lajos és Nagyné Török Irén (legmodernebb), Pál Ferenc és Szekér Károlyné (legszínesebb), Ambrus Kati (legviccesebb), valamint Szabó Ferenc és Nagy Katalin (legjobb ritmusérzék) titulussal rendelkezők táncbemutatóit.

A dobogós helyezést elérők ajándékcsomagot vettek át. Harmadik lett Orbán Ferenc és Nagyné Szattler Mária (legmegnyerőbb), második Oravecz Sándorné és Szalai Lászlóné (legdinamikusabb) és első helyen végzett Somogyi Gyula és Kustán Magdolna (legjobb ritmusérzékű) táncával.

 

Antal Zsuzsa

 Az táncversenyről készült további képeket IDE kattintva tudja megtekinteni

 

Időpont: 2016. március 6., vasárnap 16 óra. Kirélyerdei Művelődési Ház

1213 Budapest, Szent István u. 230.

A belépés ingyenes, jegyek átvehetők: 1212 Bp., Kossuth Lajos utca 115.

(Csepeli Nyugdíjas Klub közösségi ház)

A programváltozás jogát fenntartjuk!