Címke: Vásár

Csepel, Panni és Pannónia motorok, varrógépek – a Csepel Művek nagy öregjei repítették vissza az időben azokat, akik július 20-án ellátogattak a Radnóti Miklós Művelődési Házba. A gombostűtől a teherautóig valóban rengeteg, a XX. század elejéről és az úgynevezett retro-korszakból, a 60-as évekből származó tárggyal ismerkedhettek meg, nosztalgiázhattak a csepeliek.

A Csepel Művekben vagy az ott készített alkatrészekből előállított kisebb-nagyobb használati tárgyak, a zenés- és kézműves programok Csepel ipari múltja előtt tisztelegtek. Az egésznapos családi programon a gyerekekre is gondolt a szervező Csepeli Városkép Kft.: a rendezvény kezdetén rögtön nekik kedveskedtek Vitéz László történetével, amelyet a Fabula Bábszínház tolmácsolt. Tárnok Marica bábművész ezúttal A csepeli kis gömböc históriájat vezette elő a tőle megszokott energikus előadásban. A korhű hangulatról az Operett-Musical Voices Énektársulat és a Pódium Színház gondoskodott. Elsősorban a fiúk, férfiak körében aratott sikert a gombfoci kapuralövő-verseny, a bunker viszont nemre és életkorra való tekintet nélkül elbűvölte az érdeklődőket, akiket egy Csepel teherautó szállított a hamisítatlan retro helyszínig.

Sokan megkeresték a Hagyományőrző Rendőrszázad tagjait, akik az 1909-ben rendszeresített Budapesti Államrendőrség által használt altiszti egyenruhát viselték. Barta Mihály törzszászlós és Bogdán András alezredes elmondták: a gyönyörű ruházat a mai kor követelményeinek ugyan nem felel meg, de díszítése, különlegessége mindenki tetszését elnyerte.

Az izgalmas programokhoz és a finom falatokhoz jó zene dukál: a Retro Team és a Standard Band Hungary retro slágerei jól estek a kézműves sör és a gulyásleves, rétes mellé. A csillagtelepi időutazás nem csak a résztvevőket kovácsolta össze, a kiállított tárgyak legnagyobb részét csepeliek ajánlották fel, emlékeikkel, történeteikkel alakították a kezdeményezés arculatát. Zámbó Károly is, aki Pannónia P10-es motorját ismertette meg az érdeklődőkkel. A büszke tulajdonos elmondta: a 46 éves örökifjú veterán nem igényel különleges odafigyelést, de mindennap már nem használja, koránál fogva is kíméli. “Hogy mi a varázsa? Már a hangja is egy csoda. A mi generációnk ezzel indult el az utakon és azóta is gyönyörűen működnek. Kell ennél több?”

 

Ezeknek a gépeknek még lelkük van

Molnár Krisztián művelődésszervezővel, az esemény egyik motorjával mozgatórugókról, rádiókról és a fogyasztói társadalomról beszélgettünk.

– Hogyan jött az ötlet, hogy egy nap a Csepel Művekről és annak fénykoráról szóljon?

– Tavaly a népművészetet, a népi mesterségeket ünnepeltük, arra gondoltam, idén a kronológia jegyében a Csepel Műveket állítjuk a középpontba. Nonszensz, hogy rengeteg olyan esemény van, amely a veterán közlekedési eszközökre épít, Csepelen pedig, ahol ezek készültek, itt pedig még nem volt hasonló rendezvény.

– Nem csak a hivatásos szervezők érdeme a siker…

– Van itt egy úr, aki ha bármilyen helytörténeti kérdés felmerül, szívesen segít nekünk. Azt veszem észre, gyakran egymásra se nézünk, úgy megyünk el egymás mellett. De ha megvan a csatlakozási pont – jelen esetben Csepel – akkor komoly eredményekre vagyunk képesek. A kiállított eszközök legnagyobb részét csepeliek ajánlották fel. Sok segítőnk volt: egy úr, aki két évtizeden át volt a varrógépgyár vezetője, egy hölgy, akinek a nagypapája a Weiss Manfréd tábori mozgókonyhák fejlesztésében vett részt és olyanok is jöttek, akik idegurultak a veterán motorokkal, hogy bemutassák őket.

– Kiknek szól a rendezvény?

– Elsősorban nem a klasszikus veterán-rajongóknak. Az a cél, hogy a gyerekek, a fiatalok megismerjék ezeket a még ma is használható, jó minőségű eszközöket. Sajnos nagyon sok fiatal nem tudja, hogy Csepel milyen komoly ipari múlttal rendelkezik. De volt más cél is. A varrógépeket ki is lehet próbálni, akár élesben, anyaggal, akár próbaként újságpapírral. Szeretem, amikor a technika világának embere rájön, hogy a számítógép előtt is volt élet. Hogy valamit úgy is el lehet készíteni, kellő türelemmel, rengeteg munkával, rafinériával és szaktudással, hogy nem kell hozzá elektromosság. A fiatalok szempontjából ezt nagyon fontosnak tartom, az időseknek pedig meg szerettük volna adni a nosztalgiázás lehetőségét.

– A kiállítótérben egy úr egy oldalkocsis motort nézegetve felsóhajtott: “Igen, ezeknek a gépeknek még lelkük van.” Valóban így van?

– Mindennek lelke van, amit ember rakott össze, mert az ember egy kicsit a lelkét is beleszereli ezekbe az eszközökbe. Ha megnézük például egy kiállított rádiót, már a külsején is látszik a beletett energia, a szaktudás. Nem kedvelem a fogyasztói társadalmat. Itt ma minden arról tanúskodik, hogy egy rádió, egy varrógép 50-60 év után is lehet használni.

 

Angel Marianna – Csepel.hu

Fotó: Halászi Vilmos