Görög táncház a Radnótiban
Élőzenés táncoktatás a Csepeli Görög Önkormányzat szervezésében a Mydros zenekarral
November 25-én, szombaton 18-22 óra között.
A belépés ingyenes!
Görög táncház a Radnótiban
Élőzenés táncoktatás a Csepeli Görög Önkormányzat szervezésében a Mydros zenekarral
November 25-én, szombaton 18-22 óra között.
A belépés ingyenes!
CSEPELI SZURKOLÓI ARÉNA
2017. szeptember 2., 18-22 óra
Szabadtéri műsor és táncház
Fellépők: Mydros Zenekar, Orczi Géza ütő- és pengetős hangszeres művész, Nikosz Mandzurakisz és zenekara, Eleftheria Táncegyüttes
Büfé: jellegzetes görög étel- és italkínálat
A belépés díjtalan! A programváltoztatás jogát fenntartjuk!
A rendezvényről készült cikk és fotók ide kattintva elérhetők.
A hagyományoknak megfelelően a Daru-dombon emlékeztek a csepeliek államalapításunk nemzeti ünnepére augusztus 20-án. Pontosan délben megtörtént az új kenyér szentelése és megszegése, majd több tucat cipót osztottak ki a jelentkezőknek. A kenyeret Borbély Lénárd polgármester szegte meg Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármesterek, valamint Németh Szilárd országgyűlési képviselő jelenlétében. Németh Szilárd ünnepi beszédében azt emelte ki, hogy minden előttünk járó nemzedéket próbára tett a történelem, és ez most sincsen másképpen. Az egész napos programsorozatot a Csepeli Városkép Kft. rendezte a csepeli önkormányzat támogatásával.
Németh Szilárd emlékeztetett rá, hogy augusztus 20-án azt a Magyarországot ünnepeljük, amelynek mindig meg kellett védenie magát és Európát. Szent István örököseként Szent László alakította ki a határvédelmet, aminek máig ható következménye van. Erős hitre és jó választásra van szükség, hogy méltók legyünk az elődeinkhez. Elődeinket folyton próbára tették, és most is az történik, amikor meg kell védenünk a hagyományos értékeinket.
Az ünnepi programsorozat és szórakoztató műsorok délelőtt 10 órakor kezdődtek és késő estig tartottak. Először a Magyar Népmese Színház műsorát tekinthették meg a nézők, amely Mátyás király születése napját mutatta be. A színpadon ezt követően reneszánsz tánc- és öltözködési bemutatót tartottak. Hamarosan az őseink dallamvilágát hallgathatták meg az érdeklődők. A déli kenyérszentelés után páncél- és fegyvermustra következett, amelyet látványos párbajbemutatóval színesítettek. A Görömbő Kompánia előadásában mesébe szőtt tánc, táncba szőtt mese szórakoztatta a nézőket. A Csepel Hangja Kórus és Kalapács József előadásában István, a király című műsorát tekinthették meg. Délután három nemzet – a lengyelek, törökök és magyarok — táncával ismerkedhettek meg az érdeklődők, majd a Petróleum zenekar fellépése következett.
A szórakoztató műsorok, játékok, bemutatók kínálata olyan bőséges volt, hogy mindet kipróbálni sem lehetett. A Csepeli Helytörténeti Gyűjtemény „büntetés-végrehajtási alosztálya” a régmúlt kínzási és kivégzési eszközeiből nyújtott ízelítőt. Íme, néhány: nyakazás, máglya, deres, kaloda. Pár lépésre innen szelídebb foglalkozások várták a népet: a közkedvelt arcfestés, játékok készítése textilből, a fazekas mesterség bemutatása. A mesterségek utcájában a kovácsműhelyt keresték fel legtöbben. Sabján Róbert csepeli kovács hangos kopácsolása messze hallatszott, és vonzotta a látvány a gyerekeket. Velük együtt készített szerencsepatkót vagy más apróságot, amiket megrendeltek tőle. Sabján Róbert ezt mondta: „Csepelen van a műhelyem, ott dolgozom évek óta kovácsként. Komoly berendezésem, kohóm van otthon. A vasat 900-1000 fokra hevítem, utána megmunkálom. Megrendelésre különféle dísztárgyakat készítek, például antik fegyvereket, kardokat; máskor szobrokat restaurálok. Amit csinálok, nem tömeggyártás. Olyasféle tárgyakat kovácsolok, amelyek boltban nem kaphatók. Amiket készítek, elég sok munkát igényel, a fizetőképes kereslet ugyanakkor korlátozott. A Tamariska-dombon található Büszkeségpont bejárata feletti táblát is én készítettem: kevesen hinnék, de 160 kilót nyom.”
A mesterségek utcájában a kódexmásolás váltott ki feltűnő érdeklődést. Vajon hogyan és mivel írtak elődeink? Hát lúdtollal és speciális tintával. Gubacstintát és széntinta használtak. A helyszínen elmagyarázták az írás kialakulását és fejlődését az elmúlt évezredekben. Egy másik sátorban a kézműves mesterség titkait ismerhették meg az érdeklődők. A középkori katonák életmódja ezúttal is sokakat érdekelt. Kiváltképpen az, hogyan harcoltak, vívtak egymással életre-halálra menő csatákat. Csattogtak a kardok, jajveszékelt a vesztes fél – a gyerekek tátott szájjal izgulták végig a jeleneteket. Vámos Istvánné két porontyával érkezett a Daru-dombra: „Tavaly is nagy élmény volt számunkra a sokféle bemutató. A gyerekeim élvezik a különféle játékokat, ügyességi próbákat. Órák hosszat is elsimogatnák az állatokat, mert otthon nincsenek jószágaink. A korhű öltözékben felvonuló katonák látványa kiváltképpen lenyűgözi őket. Mintha moziban lennének, de ez maga a valóság… A fiúk szívesen játszanak katonásdit. Most átélhették azt, hogyan harcoltak régen.”
Csak felsorolásképpen érdemes még megemlíteni, miféle programok várták még a látogatókat. Íme: gyermekjátszótér és körhinta, íjászati ismeretek, a Csepeli Galambtenyésztő Egyesület bemutatója, állatok simogatása, ahol volt ló, kecske, birka, nyúl. A motorok kiállításán a Pannóniák széles választékát tették közszemlére. Felállították a honfoglalás korát idéző jurtákat. Aki akarta, megkóstolhatta a vasalós lepényt és ehetett az ország tortájából.
Estére járt, amikor a nap fénypontjaként a Neoton Família zenekar sztárjai léptek a színpadra, és a közönség üdvrivalgása közepette adtak emlékezetes koncertet. Az ünnepi programokat az esti tűzijáték zárta.
Cs. A.
EGÉSZ NAPOS CSALÁDI PROGRAM A DARU-DOMBON
10:00 Mátyás király születése napja – a Magyar Népmese Színház műsora
11:00 Reneszánsz tánc- és viseletbemutató
11:30 Őseink dallamvilága dobokon
12:00 Ünnepi kenyérszentelés
12:30 Páncél- és fegyvermustra, párbajbemutató
13:00 Szent István-napi kenyér – mesébe szőtt tánc, táncba szőtt mese a Görömbő Kompániával
14:00 István, a király – a Csepel Hangja kórus és Kalapács József előadásában
15:30 Három Nemzet Tánca – lengyel, török és magyar néptáncegyüttesek műsora
17:00 A Retroleum Zenekar fellépése
19:30 Neoton Família Sztárjai koncert
21:15 Tűzijáték
Honfoglalók jurtái, zsoldosok tábora, mesterségek utcácskája, állatbemutatók, lovaglás és rengeteg játék
Magyaros ételek, lángos, vasalós lepény, erdélyi kürtőskalács, országtorták
MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK!
A programváltoztatás jogát fenntartjuk!
Délután 4-től este 11 óráig rendezték meg a Múzeumok Éjszakáját Csepelen a Királyerdei Művelődési Házban és kertjében, valamint a Tamariska-dombon lévő Csepeli Büszkeségpontnál és Csillagtelepen a Csepeli Polgári Vezetési Pontnál június 24-én. A Múzeumok Éjszakáját országosan az Emberi Erőforrás Minisztériuma hívta életre 15 évvel ezelőtt, Csepelen negyedik alkalommal tekinthették meg az érdeklődők kerületünk muzeális intézményeit. Ezúttal is több száz érdeklődő kereste fel a helyszíneket. Az eseményeket a Csepeli Városkép Kft. szervezte az önkormányzat támogatásával.
Országszerte 450 helyszínen csaknem 2500 program zajlott kiállításokkal, koncertekkel, rendkívüli tárlatvezetésekkel, színházi produkciókkal, gyermekprogramokkal.
Molnár Krisztián, a Királyerdei Művelődési Ház intézményvezetője arról számolt be, hogy a Csepeli Helytörténeti Gyűjtemény négy évvel ezelőtti megnyitásakor rendezték meg az első Múzeumok Éjszakáját Csepelen. Most Csillagtelepen a Tejút utcában lévő Csepeli Polgári Vezetési Pontnál várták azokat, akik az ottani óvóhelyre voltak kíváncsiak; a Tamariska-dombon lévő Csepeli Büszkeségpontnál pedig óránként szimuláltak légiriadót, hogy élményszerűen mutassák be, hogyan vonultak a domb gyomrába biztonságot keresve az emberek annak idején.
A legtöbb attrakció a Királyerdei Művelődési Háznál volt. A kertben furfangos csodavilág fogadta a gyerekeket, ahol népi játékokat, fizikai törvényszerűségeket ismerhettek meg szórakoztatóan. Odébb ugrálóváron szaladgáltak a kicsik, egy másik helyen pedig rodeóbikát próbálhattak ki a bátrak. Az épületben a Csepeli Helytörténeti Gyűjteményt tekinthették meg, ahol külön tárlatvezetéssel ismerkedhettek meg Csepel és a gyár történetével. Utoljára lehetett megnézni a plakátkiállítást, amelyet május elsején nyitottak meg. A különféle szórakoztató programok pedig egymást követték a kertben felállított színpadon. A Királyerdei Kerekítő Manó meséit a Manócska Társulat adta elő, őket követte Beretvás Róbert és a színitanodás gyerekek bemutatója. A csepeli gyerekek zenés-táncos műsorában a Kék Általános Iskola és a Herman Ottó Általános Iskola diákjai mutatkoztak be. Ezután Szemerey László bűvészkedett. Este fél nyolc volt, amikor meggyújtották a máglyát, majd a parázson ki-ki sütögette a szalonnáját. Szintén az esti programok között szerepelt a különleges rezgésterápia ősi énekekkel, hangszerekkel. Még nem sötétedett, amikor a Tonic együttes színpadra lépett, és zenéjükkel órákon át szórakoztatták a közönséget.
Cs. A.
PROGRAMOK A MŰVELŐDÉSI HÁZNÁL
16 ÓRÁTÓL SÖTÉTEDÉSIG: Furfangos csudavilág – játékok minden mennyiségben, rodeó bika, légcsúszda, múzeumpedagógiai-foglalkozások, programok a könyvtárban (ingyenes negyedéves beiratkozási lehetőség)
16.00 Királyerdei Kerekítő Manó meséi a Manócska Társulat előadásában
17.00 Festmények élő képekben – bemutatja Beretvás Róbert és a színitanodás gyerekek
17.30 Csepeli gyerekek zenés-táncos műsora
18.30 “Abraka-dabra”- a színpadon Szemerey László bűvész és kiskutyái
19.30 Máglyagyújtás, szalonnasütés (a hozzávalókat biztosítjuk)
Rezgésterápia ősi énekekkel, hangszerekkel
20.00-23:00 Zenél a TONIC EGYÜTTES
MEGTEKINTHETŐ KIÁLLÍTÁSOK: Csepel és a gyár története (rendhagyó tárlatvezetések 18 és 20 órakor)
Retro Plakátkiállítás
TOVÁBBI HELYSZÍNEK A FÖLD ALATT
1956-os Csepeli Büszkeségpont (Tamariska-domb, 1213 Bp., Fenyves úti bejárat)
A bunker bejelentkezés nélkül, folyamatosan látogatható 16 és 23 óra között, minden egész órakor légiriadó szimulációval!
Csepeli Vezetési Pont Kiállítóhely (1214 Bp., Tejút u. 12.)
Az egész órakor induló látogatásokra előzetes bejelentkezés szükséges a művelődési ház elérhetőségein.
A csepeli programokon való részvétel ingyenes (a budapesti Múzeumok Éjszakája belépőjegy-karszalagok aznap mindhárom helyszínen megvásárolhatóak)!
Görög táncház a Radnótiban
Élőzenés táncoktatás a Csepeli Görög Önkormányzat szervezésében a Mydros zenekarral
Május 27-én, szombaton 18-22 óra között.
A belépés ingyenes!
“Tele volt Csepel szerelemmel”
VÖRÖS ISTVÁN KONCERT A PROGNÓZIS KORSZAK DALAIVAL
2017. április 8, szombat 19:30
Előzenekar: Torma, a nukleáris masiniszta
Jegyek elővételben megvásárolhatók:
http://www.vorosistvanwebshop.com/
www.vorosistvan.hu (webshop)
Jegy ára elővételben:2800 Ft.
Koncert napján a helyszínen: 3200 Ft.
Nagy érdeklődés kísérte tizenhárom táncospár előadását a harmadik alkalommal rendezett Nyugdíjasok táncversenyén. Tapssal bíztatták a fellépőket barátok, rokonok, ismerősök a Királyerdei Művelődési Házban április 8-án. A teltházas rendezvényen remek hangulatot teremtettek a vendégfellépők, Karda Beáta, a Vadrózsa dalárda énekkar, Bakacsi Béla és Kiss Zsolt. A megjelent vendégek között köszöntötték Borbély Lénárd polgármestert, Ábel Attila alpolgármestert, Pintér Józsefné önkormányzati képviselőt, Vida István ügyvezető igazgatót és Babics Saroltát, a Csepeli Nyugdíjas Klub vezetőjét.
A nyugdíjasok példamutatóan a fiatalokat is lekörözve állnak helyt, táncbemutatójukat sokan megirigyelhetnék – mondta el köszöntőjében Borbély Lénárd polgármester. Az aktív versenyszervezésért köszönetét fejezte ki Babics Saroltának, valamint a Csepeli Városkép és a Csepeli Nyugdíjas Klub munkatársainak összehangolt csapatmunkájukért.
A versenyzést a 2016-os év Nyugdíjas táncversenyének győztesei, Kustán Magdolna és Somogyi Gyula díszvendégek nyitották meg. Ezután a versenyző párosok táncbemutatóit nézték meg az érdeklődők. Az örökzöld slágerekre előadott nagyszerű műsorszámok a régi fesztiválhangulatok idejét idézték az 1975-ben nyílt művelődési ház falai között.
Egészen estig tartott a kellemes szórakozás, idén is a közönség értékelte a produkciókat.
Az eredményhirdetésen Ábel Attila és Pintér Józsefné adták át a díjakat. Negyedik helyezést értek el Kővári Gyuláné és Kővári Gyula, Tóth György Miklósné és Tóth György Miklós, Kovács Gyuláné és Thomasz Károly, Orosz Károlyné és Orosz Károly, Szabó Nagy Katalin és Szabó Ferenc, Mészáros Istvánné és Tóth János, Szép Józsefné és Szabó Béla, Krehnyai Éva és Németh Károly, Gulyás Istvánné és Horváth András, Nagyné Kati és Farkas Margit. Különdíjat kapott Krehnyai Éva. Harmadik lett Ambrus Kati és Tóth Ferenc, a második helyen Palotainé Ica és Potyondi Pál végeztek, az első helyezést Liptai Kati és Hevesi József nyerték.
AZS
Fotó: Tóth Beáta
A képek itt tekinthetők meg
Időpont: 2017. április 8., szombat 16 óra
A rendezvényen fellép:
Karda Bea
Szeredy Krisztina
Bakacsi Béla
Szeretettel várjuk a tánc kedvelőit!
2017. január 20.
Kapunyitás: 18:00
Szomorú alkalomból szervez a Radics Béla Emléktársaság koncertet a Radnóti Miklós Művelődési Házban. Társaságunk oszlopos tagja Czapp József „Rock Dodi” váratlanul elhunyt.
Emlékére, valamint a hirtelen anyagi nehézségekkel küzdő gyászoló család megsegítésére január 20-án koncertet hirdetünk. A fellépést önzetlenül vállalták a zenésztársak, barátok:
Fisher László (Korall), Takáts Tamás (Karthago), Team Rock Band, Török Ádám (Mini Együttes), Vörös István, Baranyi László és Szebelédi Zsolt (P. Mobil), Mr. Basary, Lovas János, Kálmán György, Jankai Béla, Csiga Sándor, Pintér István, Német Nyiba Sándor, R.B. Kapitány Emlékzenekar
Belépő a helyszínen: 800 Ft.
A szünetekben értékes ajándékcsomagokat sorsolunk ki.
Sok szeretettel várunk minden rockzene rajongót!
2016. augusztus 27. 18-22 óráig Szabadtéri táncház és ünnep a Csepeli Görög Önkormányzat szervezésében Fellép a Mydros és a Fanari zenekar A belépés ingyenes!