Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

30 éves a Csepeli Hímző Kör

2022. december 2. @ 16:30 - 18:30

Csepeli Hímző Kör

 

Az egykori Csepeli Gyermekház 1992-ben indított kézműves szakkört a népi hímzés és csipkekészítés iránt érdeklődők számára, melynek vezetője Szuper Miklósné (Judit) népi iparművész lett. Korra és foglalkozásra nézve igen változatos kis csapat verődött össze körülötte.

 

1993-ban a Magyar Művelődési Intézet (mai néven Hagyományok Háza) játszóház-vezetői tanfolyamot indított óvodai és iskolai nevelők számára. Mivel a Csepel-szigeten nagy igény mutatkozott a képzés iránt, Pelyhe Andrásné Editke szervezésében a gyakorlati oktatás itt a kerületben valósult meg. Csipkekészítő és hímző népi mesterségek oktatójaként szintén Szuperné Bohus Judit működött közre. Így a keze alatt tanulók és a szakkör tagjai rövidesen egy alkotói közösségként mutatkozhattak be a Gyermekházban rendezett kiállításon.

 

Szakkörvezetőnk elkötelezettsége, szakmai tudása, lelkesítő ereje, s mindnyájunk népi kultúra iránti szeretete eredményezte az első közös munkát. A cserépfalvai szobabelsőt Szuperné Bohus Judit tervezte, a szakkör tagjai pedig kitartóan hímezték az egyes darabokat. Ezzel az alkotással 1999-ben az XXII. Kisjankó Bori Országos Kiállításon harmadik helyezést értünk el. Ezen a sikeren felbuzdulva azóta számos népművészeti pályázaton indultunk. Munkáink több helyen is kiállításra kerültek már. Budapesten a Vajdahunyad Várban, a Magyar Nemzeti Galériában, az Iparművészeti Múzeumban, a Duna Palotában, a Várkert Bazárban, valamint a Magyar Nemzet Múzeumban is volt látható több alkotásunk. Békéscsaba és Mezőkövesd mellett Cegléden, Veresegyházán, Százhalombattán, Paloznakon, Balatonfüreden, Alsóörsön, Magyarpolányban, Veszprémben is bekerültek munkáink a kiállításokra. A magyarói ciprusos minta feldolgozásával díszített textíliáink pedig egyéb kézműves alkotásokkal együtt 2016-ban Kína két nagyvárosában is bemutatásra kerültek.

2018-ban a Nemzeti Szalon szervezésében a Műcsarnokban megrendezett „Kéz, Mű, Remek” című népművészeti kiállításon több garnitúránk is bemutatásra került.

 

A XVII. Élő Népművészet Országos Népművészeti Kiállítás régiós válogatójára 2020-ban Zsámbékon került sor. A Zichy-kastély kiállító tereiben öt alkotással képviseltette magát szakkörünk. A szentistváni, szamosújvári, agyagfalvai és bukovinai motívumokkal díszített textíliák pedig továbbjutottak az országos kiállításra is, melynek 2021 nyarán a megújult Hagyományok Háza adott otthont.

Legfrissebb eredményeink: 2022 márciusában a Békéscsabai Textilkonferencián a körösladányi fehér hímzéssel készült ünnepi textíliákkal elért I. helyezés; valamint 2022 júliusában a mezőkövesdi Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázaton művészeti vezetőnk Kisjankó Bori Nívódíjban, alkotói közösségünk pedig az erdélyi szász motívumokkal díszített lakástextíliákért Kisjankó Bori Díjban részesült. A szép minták, tervek megálmodója, mint mindig, művészeti vezetőnk, Szuperné Bohus Judit volt.

Vezetőnk biztatására és irányításával magunk is próbálkozunk a tervezéssel, melynek sikerességét az egyénileg szerzett „A” és „B” kategóriás minősítések, illetve a hímzőpályázatokon egyéniben is elért díjak mutatják.

 

A Csepeli Gyermekházat már sok éve bezárták, szakkörvezetőnk Balatonfüredre költözött, s mi tagok térben is távolabb kerültünk egymástól, de az alkotás öröme, a közös érdeklődés és a közösség megtartó ereje mégis időről időre összehoz bennünket. A közös munka minden nehézség ellenére tovább folyik.

 

Tagok:

Szuperné Bohus Judit (háromszoros Gránátalma-díjas népi iparművész) – a kör vezetője

Baranyi Tivadarné (elhunyt 2021 decemberében)

Devecseri Istvánné (elhunyt 2017. júliusában)

Kertész Erika

Király Márta

Szabó Lajosné

Tóth Mária

Új tagunk: Juhász Mária

 

Összeállította: Tóth Mária

(szakköri tag)

 

 

Eddigi eredményeink

 

  • 1999: Mezőkövesd, XXII. Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázat – III. helyezés
  • 2002: Békéscsaba, VIII. Országos Textiles Konferencia – III. helyezés
  • 2004: Békéscsaba, IX. Országos Textiles Konferencia – I. helyezés
  • 2007: Mezőkövesd, XXV. Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázat – Miskolc Város Különdíja
  • 2008: Békéscsaba, XI. Országos Textiles Konferencia – I. helyezés
  • 2011: Magyar Kézművesség, a Paloznaki Hímzőkör és a Csepeli Hímzőkör – Csoportos Nagydíj
  • 2012: Budapest, Magyar Kézművesség – Fővárosi Önkormányzat Nagydíja
  • 2012: Békéscsaba, XIII. Országos Textiles Konferencia – II. helyezés
  • 2015: Budapest, Élő Népművészet – XVI. Országos Népművészeti Kiállítás – szakkörünk Arany-oklevél minősítésben részesült.
  • 2016: Békéscsaba, XV. Országos Textiles Konferencia – I. helyezés
  • 2016: Mezőkövesd, XXVIII. Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázat – az Alsóörsi Csipkeműhely és a Csepeli Hímző Kör közös munkájával különdíjban részesült
  • 2017: Magyar Kézművesség
  • 2017. szeptember 8. a 25 éves Csepeli Hímző Kör jubileumi kiállítása a Szabó Magda Közösségi Térben
  • 2017. október 23. alkalmából Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Csepel Örökség díjat adományozott a Csepeli Hímző Körnek
  • 2018: Békéscsaba, XVI. Országos Textiles Konferencia – II. helyezés
  • 2019: Mezőkövesd, XXIX. Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázat – különdíj
  • 2020: Békéscsaba, XVII. Országos Textiles Konferencia – I. helyezés
  • 2021: Élő Népművészet XII. Országos Népművészeti kiállítás – Szuperné Bohus Judit szakkörvezetői munkásságáért Gránátalma-díjban részesült
  • 2022: Békéscsaba, XVIII. Országos Textiles Konferencia – I. helyezés
  • 2022: Mezőkövesd, XXX. Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázat – Szuperné Bohus Judit népművészeti munkásságáért Kisjankó Bori Nívódíjban, a Csepeli Hímző Kör Kisjankó Bori díjban részesült

 

 

Részletek

Dátum:
2022. december 2.
Időpont:
16:30 - 18:30
Honlap:
https://www.csepelivaroskep.hu/szabomagda/programok/30-eves-a-csepeli-himzo-kor/