Betlehemes szemle felhívás

FELHÍVÁS

 

Tisztelt intézményvezető Asszony / Úr!

 

A Radnóti Miklós Művelődési Ház betlehemes játék szemlét hirdet a kerület óvodái és általános iskolái számára. A bemutató időpontja: 2015. december 12, szombat 16:00 óra.

A program elsődleges célja a magyar betlehemes hagyományok továbbörökítése, az előadásokat ezért elsősorban néprajz kategóriában kérjük színpadra vinni, maximum 15 perces időkeretben. Az iskolák részéről alsós és felsős csoportok jelentkezését egyaránt várjuk. A rendezvény megvalósulásának feltétele minimum 5 csapat részvétele. Amennyiben a jelentkezések száma meghaladja a 10-et, úgy szükség esetén a rendezvény kezdési ideje módosulhat. Igény esetén egy színpadi próbára a művelődési ház előzetes időpont egyeztetés alapján lehetőséget biztosít.

A produkciók értékelését szakmai zsűri látja majd el, melynél a főbb szempontok a mozgáskultúra, ének, színpadi megjelenés ötletessége, valamint a néprajzi hitelesség lesznek. Az első három helyezett lehetőségeinkhez mérten díjazásban részesül, a további résztvevő csoportok munkáját oklevéllel fogjuk megköszönni. A fellépések és az eredményhirdetés közötti időre néhány más jellegű, de a karácsonyi ünnepkörhöz szervesen kapcsolódó műsort tervezünk. Az eseményt a rendelkezéseinkre álló fórumokon hirdetni fogjuk, számítva a lakosság érdeklődésére is.

A jelentkezési határidő: 2015. október 30.

Ajánlott irodalom:

„… hanem vagyok Úristen követje …” – ­A téli ünnepkör dramatikus szokásaiból

  • a Nemzetközi Betlehemes Találkozók játékszövegei

(Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, Budapest, 2010., szerk.: Dr. Tömöry Márta)

elérhetőség: mek.oszk.hu/09000/09016/09016.pdf

 

Számítunk érdeklődésükre és segítő munkájukra, várjuk észrevételeiket!

Jelentkezéseiket elküldhetik elektronikus úton (jelentkezési lap letölthető a művelődési ház honlapjáról: www.csepelivaroskep.hu/radnoti , faxon, postafordultával és személyesen!

Tombolj és tanulj!

Csepeli Családi Szombat – Egy szelet Csepel
Szeptember 5. 10-18 óráig

Tombolj még egy napot és készülj a sulira játékosan a családdal együtt!

Színpadi programok:
10.00-11.00 – A Csizmás kandúr
11.15-12.00 – Ugrókötél show
12.00-14.00 – Érdekességek, meglepetések, versenyek
14.00-15.00 – Eszter-lánc mesezenekar
15.00-16.20 – Tanfolyami bemutatók
17.00-17.50 – Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar

További programok:
lovaglás
öttusa kölyök park
körhinta és népi játékok
kézműves foglalkozások
masszázs
arcfestés
mászófal
kosárra dobás
logikai játékok
babasziget

Tankönyv börze:
Tankönyvek, munkafüzetek, kötelező olvasmányok, szótára, atlaszok, lexikonok adás-vétele, cseréje.
Asztalbérlés ingyenes, de regisztrációhoz kötött: radnotimuvhaz@csepelivaroskep.hu, 278-2757
Jelentkezési határidő: 2015.09.01.

 

A rendezvényen való részvétel díjtalan!

 

Iskolatörténeti kiállítás

Amikor én még kissrác voltam… címmel állandó iskolatörténeti kiállítás nyílt a Szolgáltatóházban (volt II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola), melynek egy kis darabját megtekinthetik látogatóink a művelődési ház előterében. Az állandó kiállítás a Szolgáltatóház nyitva tartási idejében ingyenesen látogatható, Csepel iskolatörténetét mutatja be.

Föld Napja

Szeretettel várunk minden érdeklődőt április 25-én 9 órától a Radnótiban a Föld Napja alkalmából!

Program:
9 órától közös virágültetés a Radnóti előtt
10 órától Hernyók Könyve bábelőadás
11 órától Divatbemutató újrahasznosított anyagokból
Macskabemutató és -simogató
Fellép a Csep’ Jazz Dance Táncegyüttes
Mi fér el egy balkonládában?
12 órától Lépj egyet! – Fitness percek az egészségért
Zöld háztartási praktikák
13 órától Rácz Gergő koncert

Ezen kívül: szatyorkiállítás, állatbemutató, kézműves foglalkozások, ökojátszótér, használtelem-gyűjtés, háztartási elektronikai hulladékátvétel, zöld pálya – pályázatfigyelő, fűszerfelismerés, reform büfé

A belépés díjtalan!

A dalszöveg is vers

Cikk és fotók itt

FELHÍVÁS

 

A Csepeli Városkép Kft. és a Radnóti Miklós Művelődési Ház szavalóversenyt hirdet

„A DALSZÖVEG IS VERS”

címmel általános iskolások, középiskolások és fiatal felnőttek számára

a Magyar Költészet Napja alkalmából.

 

 

Időpont:                    2015. április 10., péntek 14 óra

Helyszín:                   Radnóti Miklós Művelődési Ház

A zsűriben:            Boggie – Csemer Boglárka – A Dal 2015 nyertese

1214 Budapest, Vénusz u. 2.

 

Nevezési kategóriák:

–                     alsó tagozatos általános iskolás

–                     felső tagozatos általános iskolás

–                     középiskolás

–                     felnőtt (18 év feletti)

–                     fordítás (angol nyelvű dalszöveg saját fordítása vers formában)

 

A kiválasztott művek fellelhetőségét, szövegíróját, fordítás esetén az eredeti és a lefordított művet is kérjük, küldjék meg! Az átfedések elkerülése érdekében legalább két alkotással jelentkezzenek a versenyre. Köszönjük!

 

 

Nevezési határidő:    2015. március 31.

Kategóriánként az első három helyezettet díjazzuk, és minden résztvevő emléklapot kap.

 

A jelentkezéseket személyesen vagy e-mailben a következő címre várjuk:

Radnóti Miklós Művelődési Ház

1214 Budapest, Vénusz u. 2.

Tel.: 278–2757

e-mail: radnotimuvhaz@csepelivaroskep.hu

 

Szeretettel várunk minden érdeklődőt, irodalomkedvelőt a rendezvényünkre!

Föld Órája

A Radnóti Miklós Művelődési Ház is részt vesz a Föld Órája programban. Március 28-án, 20:30-21:30 között lekapcsolunk minden világítást, ezzel hívjuk fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára, a túlfogyasztás veszélyére. Csatlakozz te is háztartásoddal, intézményeddel! Mostantól nem megy nélküled, ugyanis ütött a Föld Órája! http://foldoraja.hu/index.php?m=hirek

Húsvétváró

2015. március 28-án, szombaton 14-17 óráig

Program:

14.00 KATICABOGÁRKA CSOPORT zenés gyerekműsora a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával
15.00 TOJÁSVADÁSZAT
15.30 NYUSZI OLIMPIA – ügyességi verseny
16.00 VENCZEL MÓNIKA – játékos hangszerbemutató

Ezenkívül:

Állatbemutató, tojásírás, kézműves foglalkozás, népi játszóház várja az érdeklődőket!

A műsorváltozás jogát fenntartjuk!

A részvétel díjtalan!

Maci Brúnó karácsonya

December 5., péntek 18 óra

Zenés mikulásváró műsor a Holle Anyó Színházzal, előtte 17 órától kreatív foglalkozás

A belépőjegy ára: 650 Ft, a csomagjegy ára 650 Ft, amely elővételben vásárolható a művelődési házban!

A jegyek helyreszólóak!

 

Márton-napi vigasságok

FIGYELEM!

IDŐPONT VÁLTOZÁS!!!

NOVEMBER 9-E HELYETT, 15-ÉN KERÜL MEGRENDEZÉSRE A RENDEZVÉNY!

MEGÉRTÉSÜKET KÖSZÖNJÜK!

 

2014. november 9., vasárnap

Program:

9.30 Libaterelő verseny
10.00 Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal
–  a Fogi Színház előadása
11.15  Molnár György Lyra-díjas harmonikaművész
és Koncertzenekara
12.00 Párnacsata
12.30 Tollfosztó a Csepeli Mosolygó Dalkörrel
13.00 Lúdgége-tésztakészítő verseny
13.30 A Libavonat Zenekar interaktív gyermekkoncertje
15.00 Lila liba – Dolák- Saly Róbert műsora
16.00 Fellép a Csepeli Német Nemzetiségi Táncegyüttes,
harmonikán kísér Kaltenecker Gábor
16.30 “Szent Mártonnak ünnepén, égő lámpást viszek én”
zenés, lampionos felvonulás a művelődési ház körül

Hagyományőrzés:

Lepénysütés, lámpás készítés, írás pennával, krumplipuska libatollból,
népi játszótér; állatbemutató – libák, kecske, bárány,  nyúl, fácán; Logiko-p játszóház;
Csepszi- a guruló kiállítás.

Gasztronómia:

Libalakoma: sült libacomb, ludaskása, libazúza pörkölt,
sült pecsenye libamáj, libamájpástétom, libazsíros kenyér,
lúdláb torta, kürtőskalács, forralt bor és más finomságok.

A programokon való részvétel díjtalan, mindenkit szeretettel várunk!

Kedvezőtlen időjárás esetén minden programot a művelődési házban rendezünk meg!

A programokon való részvétel díjtalan, mindenkit szeretettel várunk.

A programváltozás jogát fenntartjuk!