Kis-Csepel Táncegyüttes

Budapest-Csepel kerületében közel 40 éve működik a Kis Csepel néptánc csoport, amely 10-14 éves diákokból áll, és egyben Budapest legrégebben működő gyermektánc együttese. Tagjait főleg csepeli fiatalok alkotják, de  járnak a közeli Halásztelekről, Szigetszentmiklósról, Pestszenterzsébetről az együttesbe.

A csoport megalakulása óta a magyar gyermektánc mozgalom élvonalába tartozik, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület alapító tagja.

Működését a Csepeli Kistáncos Alapítvány biztosítja, a Csepeli Önkormányzat segítségével.

Több fesztivál-, szólótánc-, valamint pedagógiai díjat nyertek, és 12 alkalommal mutatkoztak be kiváló koreográfusok alkotásaival a Gyermektánc Antológia műsorában.

Az együttes tagjaiból 11 fő lett profi táncos a főváros hivatásos együtteseiben.

Az együttes vezetője a táncok tanulásán kívül nagy figyelmet fordít a táncok eredetére, a különböző tájegységek népművészeti hagyományaira és a közösségi szellem építésére. Az elmúlt években szólistáikkal több díjat nyertek a Szilas Szólótánc Versenyen, és Arany oklevelet kaptak az Örökség Néptánc Fesztiválon.

A hazai fellépések mellett sok európai országban léptek fel, hirdetve a magyar népművészet értékeit, képviselve hazánk gazdag kultúráját. Legutóbb erdélyi fesztiválon és székelyföldi tánctáborban vettek részt.

Alapító együttes vezető: Varga Edit

Tánckari asszisztens és koreográfus: Mohácsy-Kisfalusi Renáta és Kele Kristóf, diplomás próbavezetők.
Az együttes heti 1 alkalommal, kedden 17.30-tól 20.30-ig tart próbát a színházteremben, ahol bármikor lehet felvételre jelentkezni a csoportba.

Támogatói díj havonta 4.000.-Ft (szeptembertől júniusig)