Mikrokozmosz

A Csepel Galéria Baráti Kör Mikrokozmosz című kiállításának megnyitója június 27-én 17 órakor lesz.

A kiállítás megtekinthető: augusztus 22-ig
A kiállítást megnyitja: Máger Judit, szerkesztő

Kő, fa, fém

2019. május 23-án 17 órakor nyílik a Magyar Képző – és Iparművészek Szövetsége szobrászai Kő, fa, fém című kiállítása.

A kiállítást megnyitja: Urbán Ágnes, művészettörténész

A kiállítás 2019. június 21-ig tekinthető meg.

Erdélyi Sándor kiállítása a Csepel Galériában

Nagy érdeklődés kísérte Erdélyi Sándor festőművész kiállítás megnyitóját szeptember 6-án. A művész munkásságát méltatva Kirják Miklós elmondta: Erdélyi munkáit, azok kidolgozottságát tartalmi kifejezését sosem a technikai korlátok, hanem az alkotói szándék, a gondolatiság, előzetesen gondosan kidolgozott vázlatok és tervek határozzák meg, sőt az absztrakt művészet és kifejezésformák felé fordulás is, anyagokkal való kísérletezés indítja el. Egyszerre és bátran használja a művészeti és ipari célra szánt anyagokat, festékeket. Szemrebbenés nélkül keveri az akrilt olaj vagy zománcfestékkel. Témaválasztását erőteljes szimbólumok, a kivitelezést olykor visszafogott harmonikus, máskor harsány szín jellemzi.