10-ek SZABADON

2019. október 10-én 17 órakor

a 10-ek SZABADON című kiállításának megnyitója lesz

A kiállítást megnyitja: Feledy Balázs művészeti író

A kiállítás megtekinthető 2019. október 30–ig

Hétfőtől csütörtökig 8-16 óra között, pénteken előzetes bejelentkezéssel.

 

Varga Patricia Minerva festőművész “…már százezer éve nézem, amit meglátok hirtelen…”

Varga Patricia Minerva festőművész “…már százezer éve nézem, amit meglátok hirtelen…”

Megnyitó: 2019. február 21-én 17 órakor a Csepel Galériában, cím: 1215 Budapest, Csete Balázs utca 15.
A kiállítást megnyitja: Szemadám György festőművész, író

A kiállítás megtekinthető 2019. március 13-ig.

Közös nevező

7 fiatal művész kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők.
– Czagány Ivett
– Császi Ernő
– Csukás Csenge
– Debreczeni Fanni
– Juhász Dominik
– Kecső Kristóf
-Nagy Dániel

A kiállítást megnyitja: Révi Norbert, szobrászművész

 

 

Erdélyi Sándor kiállítása a Csepel Galériában

Nagy érdeklődés kísérte Erdélyi Sándor festőművész kiállítás megnyitóját szeptember 6-án. A művész munkásságát méltatva Kirják Miklós elmondta: Erdélyi munkáit, azok kidolgozottságát tartalmi kifejezését sosem a technikai korlátok, hanem az alkotói szándék, a gondolatiság, előzetesen gondosan kidolgozott vázlatok és tervek határozzák meg, sőt az absztrakt művészet és kifejezésformák felé fordulás is, anyagokkal való kísérletezés indítja el. Egyszerre és bátran használja a művészeti és ipari célra szánt anyagokat, festékeket. Szemrebbenés nélkül keveri az akrilt olaj vagy zománcfestékkel. Témaválasztását erőteljes szimbólumok, a kivitelezést olykor visszafogott harmonikus, máskor harsány szín jellemzi.