Elsősegély tanfolyam a csepeli óvodáknak
Háromnapos elsősegély tanfolyam indult március 11-13. között a csepeli tagóvodák számára. A résztvevők 20 fős kiscsoportokban sajátíthatják el az újraélesztés technikáit. A programnak a Bóbita Tagóvoda ad otthont. A kurzust az Országos Mentőszolgálat dolgozói Kiss Dezső és Major János tartják. A szakemberek elsősorban a mellkas kompresszió és a félautomata defibrillátor alkalmazásával ismertetik meg a jelenlévőket.
Az elsősegélynyújtó tanfolyamot a Csepeli Csodakút Egyesített Óvoda vezetősége kezdeményezte az önkormányzat felé – tájékoztatta lapunkat Hirholczné Faragó Tünde intézményvezető. „Ebben a nevelési évben sajnos kétszer is előfordult, hogy kollégánk rosszul lett, életük a jelenlévők hozzáértésén, lélekjelenlétén múlt. Ekkor merült fel a gondolat, hogy hasznos lenne egy olyan elsősegélynyújtó képzést szervezni, ahol bemutatják a gyermek és felnőtt újraélesztés alapjait, megismertetik a résztvevőkkel a félautomata defibrillátor alkalmazását. A legfőbb cél, hogy vészhelyzetben segítséget tudjunk nyújtani, késleltessük az esetleges állapotromlást, megelőzzük a nagyobb bajt” – hangsúlyozta Hirholczné Faragó Tünde. A programban valamennyi csepeli tagóvoda (120 fő) képviselteti magát. A szervezők a pedagógusok mellett a teljes alkalmazotti kört is bevonták a kurzusba, mely három napon át egy délelőtti és egy délutáni tanfolyammal várja a résztvevőket.
Potondi Eszter