Civil Élet
2022-10-19
Piri néni, aki nagyszerűen szaltózott, s most rajonganak érte a tanítványai
Csepeli Hírmondó
Decemberben tölti be 90. évét Kaluzsa Györgyné, Piri néni testnevelő tanár, aki fiatal korában eredményesen szertornázott. Szülei Csepelen éltek, ő maga is itt nőtt fel. Tanított a Katona József Általános Iskolában, majd harminchét éven át a mai Kölcsey Ferenc Általános Iskolában, amelyet akkor Iskola téri iskolának hívtak. Nyugdíjas kora után sem vonult vissza, hanem tovább […]
Zene, tánc és bál a svábok Sörfesztiválján
Csepeli Hírmondó
Nyolcadik alkalommal rendezte meg a Csepeli Német Önkormányzat a Csepeli Svábok Szabad Kulturális Egyesületének és a csepeli önkormányzatnak a támogatásával a hagyományos Sörfesztivált a Királyerdei Művelődési Házban október 15-én. Az esemény szervezőit és résztvevőit Borbély Lénárd polgármester köszöntötte. Gratulált a hazai sváb közösségnek és a velük szimpatizáló jelenlévőknek, hogy hagyományaikat hűen őrzik, és színes programokkal, […]
2021-05-09
Hogy van? Beszélgetés Hajdú Bélával
Csepeli Hírmondó
Csepel első szabadon választott polgármestere Hajdú Béla volt, aki ez év áprilisában lett 70 éves. Ebből az alkalomból beszélgettünk vele. Hajdú Béla 1990 és 1994 között volt Csepel polgármestere. 2010 óta a Somogy megyei Kötcsén lakik, de sűrűn utazik Csepelre, mert három lánya közül ketten itt élnek, és nyolc unokája is van. Született csepeli, édesanyja […]
2020-11-15
A természet ízei marcipánban – egy családi manufaktúra a Damjanich utcában
Csepeli Hírmondó
Sokak szerint az ország legfinomabb, főzött, minőségi marcipánját a Csepelen található Bakos Marcipán Kft. készíti családi vállalkozásban, amely 1979-től működik a Damjanich János utca 24. szám alatt. „A természet ízei marcipánba zárva” – hangzik a manufaktúra mottója, amely szerint a termékeik ízértékére, belső tartalmára helyezik a hangsúlyt, nem mellesleg pedig változatos csomagolásban, díszítésekkel, különleges figurákban […]
2020-10-30
Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díjat vehetett át Kovácsné Gergely Julianna
Csepeli Hírmondó
A Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díjat vehetett át Kovácsné Gergely Julianna, a Herman Ottó Általános Iskola tanára. A Pénzügyminisztérium elismerését azoknak a tanároknak, diákoknak és intézményeknek ítélik oda, akik a pénzügyi tudatosság fejlesztésében kiemelkedően teljesítenek. A pedagógus kategória győztesei elkötelezett szerepet vállaltak a gazdasági, pénzügyi szemlélet fejlesztésében. A pénzügyi ismereteket és fogalmakat az életkori sajátságokat figyelembe […]
2020-10-23
Egy híres csepeli kerékpárkonstruktőr
Csepeli Hírmondó
Rendszeresen kerékpárral közlekedik a 85 éves Nógrádi László, a Csepel Művek Kerékpárgyárának egykori igazgatója, aki annak idején méltán szerzett világhírnevet azzal, hogy a hatvanas években az ő ötlete és tervei alapján fejlesztették ki a népszerű Csepel kempingkerékpárt. Miután Csepelen elvégezte az általános iskolát, az ország összes középiskolája elutasította felvételi kérelmét, mert osztályidegennek minősítették. Apjának ugyanis […]
Minden korosztálynak zenél
Csepeli Hírmondó
Kálmán György énekes, zenész, 1993 óta áll színpadon. Kiemelkedő sikereit a Dinamit zenekarban érte el, de énekelt, a Dirty Dance-ben, a Pandorában és a Bajnok Rock Team-ben is, nyolc éve aktív tagja a Triásznak és a B52 zenekarnak. Ösztönös tehetség, aki sosem tanult énekelni. Halásztelken született, nyolc éve él Csepelen, de gyermekkora óta ezer szállal […]
Sváb hagyományok nyomán
Csepeli Hírmondó
Kaltenecker Antal és Kaltenecker Antalné alapító tagjai voltak 1991-ben a Csepeli Svábok Szabad Kulturális Egyesületének, amely azóta is tevékenyen rész vesz Csepel svábságának életében, kultúrájának ápolásában. Kaltenecker Antalné Kőbányán született, ahol akkoriban sok sváb élt és a kerület vezetése a sváb hagyományok ápolására nagy figyelmet fordított. „Ennek jegyében egymást érték a különféle kulturális rendezvények: búcsú, […]
2019-10-17
Légitámadás Csepelen július 27-én
csphirmondo
Csepel történetének szomorú napja volt 1944. július 27-e, amikor a szövetséges csapatok bombázói támadást indítottak a településen lévő katonai célpontok ellen, s ennek következtében bombatalálat érte a Templom utcában található polgári iskolát és a kultúrházat is. Jó néhányan a gyár területén haltak meg. A kilencvenkét esztendős Farkas József fiatalemberként élte át a légitámadást: a Tamariska-domb […]
2019-09-12
“Csepel gazdag ipari múltjából érdemes erőt meríteni” Csepel építészeti öröksége
csphirmondo
Konferenciát tartottak Csepel építészeti örökségéről a Csepel Művek területén, Szőke Gábor Miklós szobrászművész stúdiójában. Csepel európai jelentőségű ipari örökséggel rendelkezik, az ipari fejlődés kerületünk történelmének, kultúrájának fontos része. A konferenciát Csepel építészeti értékeinek megismerése és megőrzése érdekében rendezték. Borbély Lénárd, Csepel polgármestere arról beszélt, hogy Csepelt az elmúlt évtizedekben méltatlanul emlegettek panelrengetegként vagy sajnálták le […]
2019-09-03
Csepel 1944 – kiállítás a községet ért bombázásokról
csphirmondo
A II. világháború csepeli áldozataira emlékeztek szeptember 2-án a kerületben: először a Szent Imre téri II. világháborús emlékműnél, majd a Tamariska-dombon található Büszkeségpontnál. Itt a II. világháború befejezésének napján kiállítás nyílt Csepel 1944 címmel, mely a 75 évvel ezelőtt történt bombázásokat és azok következményeit mutatja be. A Tamariska-domb sokat szépült az elmúlt években; országos védettséget […]
2019-08-29
Csepeli siker a szakmák világbajnokságán
csphirmondo
Szép eredményeket értek el a magyar versenyzők az oroszországi Kazanyban megrendezett szakmák világbajnokságán, amely augusztus 27-én ért véget. Krehely István, a Weiss Manfréd iskola villanyszerelője szakmájában a negyven versenyző közül a tizenötödik helyet szerezte meg, egyben kiválósági érmet kapott. Magyarországot huszonkét versenyző képviselte. A Veszprém megyében tanuló Simon Krisztián bútorasztalos világbajnok lett, további tizenegy magyar […]
2019-08-27
Csepeli öntők az ország élvonalában
csphirmondo
Ott, ahol a környék legpiszkosabb csarnokai láthatóak, s ahová idegeneknek belépni tilos, ma is működnek öntödék az egykori Csepel Művek területén. A gyáregységet hajdan Csepel Vas- és Acélöntödéknek hívták: több mint ezer kohász öt öntödében olvasztotta a vasat, dübörgött a nagykalapács, szállt a por, forróság csapta meg a járókelőt, aki az üzembe lépett. A csarnok […]
2019-08-21
Egy martinász, akinek az Acélmű volt az otthona
csphirmondo
Amint belépünk a Csepel Művek főkapuján, Posta György egyből balra vezet, ahol egykor a Csepeli Acélmű és Vasöntöde martinüzemének raktára állt: ez volt az a szabad terület, ahol a csőönteteket és a kokillákat tárolták, mára azonban jobbára csak a daruk maradtak meg a magasban. A tároló helyiségek nagy részét elbontották, a vas állványokat eszi a […]
Testvérvárosi üzenetek a nemzeti ünnepen
csphirmondo
Farkaslaka Mi dolgunk e világon? „ Küzdeni erőnk felett a legnemesbekért” – írta Vörösmarty Mihály 1844 végén, amely ma is időt álló. Szent István királyunk hagyatékát, intelmét hallgatni, továbbadni, amely nem más, mint az alap, a fundamentum lerakása után történelmi múltunk, emlékeink. Szellemi és kulturális építmény, amely lélekben is kell, épüljön és akkor nem rombolható […]
2019-08-12
Egy tevékeny tanári pálya után
csphirmondo
Sztanó Péterné, Jusztin Katalin, a Katona József Általános Iskola matematika-fizika szakos tanára ez év júniusában vette át a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet nyugdíjba vonulása alkalmából. Ebből az alkalomból beszélgetettünk vele. „A tudás nem ment meg a szenvedéstől, de a gondolkodás eredményéből vigaszt lehet meríteni.” (Báró Eötvös József) Sztanó Péterné családjában Csepel-szerte híres tanárok voltak, de […]
2019-08-08
„Mi olykor menedékként működünk” – Beszélgetés Gajdócsi Nórával, a Mészáros Jenő Óvoda, Általános Iskola, és EGYMI vezetőjével
csphirmondo
Mozgalmas tanév áll a Mészáros iskola mögött. Az intézmény idén ünnepelte hatvanéves jubileumát, június közepén pedig kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként miniszteri oklevelet vehetett át. Az iskola évtizedek óta elkötelezett a gyerekek elfogadó, szeretetteljes, egyedi nevelése mellett. Az intézmény vezetője, Gajdócsi Nóra lelkes elhivatottsággal fogja össze az iskola munkáját. Pályájáról, az intézmény előtt álló feladatokról is […]
2019-08-05
Nyári táborok, balatoni élmények
csphirmondo
A Dominó Tanodában nyáron sem áll meg az élet, hip-hop, főzőklub, zsonglőrködés, kirándulások, mozi, társasjáték, angol tábor, xBox és kézműves programok várják az érdeklődőket egészen augusztus végéig. A csepeli gyerekekkel mentorok és önkéntesek foglalkoznak hétköznapokon 10-16 óra között, de bárki csatlakozhat a délutáni programokhoz, amelyek nyitottak és ingyenesek. Jelenleg erre közel tizenöten tartanak igényt. Ahogy […]
Diákok közösségi szolgálatban
csphirmondo
Gyermekfelügyelet, kutyasétáltatás, könyvrendezés vagy patikában vénykiváltás. Közösségi munkában hasznosnak lenni bárhol lehet a diákoknak. Meghatározó élményt jelent számukra egy helyi közösségért, környezetért végzett munka, a lényeg, hogy felmérjék, miben lehetnek hasznára másoknak. Ez a program, a szolgálat célja. Mint ismeretes, 2016. január elsejétől kötelező érettségi előfeltétel az ötven órás iskola közösségi szolgálat. A vonatkozó jogszabály […]
Használt holmik olcsó áron
csphirmondo
Aki keres, az talál! Hogy mit? Szuper gőzölős vasalót, megunt biciklit, egy jó regényt, babaágyat, plüssmackót vagy klassz minőségű ruhát. „Minden van itt, csak bogarászni kell. Aki egyszer bejön hozzánk, az visszatérő vásárlónk lesz” – mondta az egyik eladó a csepeli Cseriti Adományboltban. Ha nincs szívünk kidobni megunt vagy feleslegessé vált tárgyainkat, régi portékánkat, bevihetjük […]
2019-08-01
Amikor famedencében fürödtek a Kis-Dunán
csphirmondo
Ott, ahol a Határ utca véget ér, és találkozik a Hollandi úttal, létezett egy szabadstrand a Kis-Dunán még a háború előtt, oda jártak sokan fürödni – emlékezik a 92 esztendős Farkas József, aki úgy idézi fel Csepelen töltött gyermekkorát, mintha minden csak tegnap történt volna. Akkor, az 1930-as évek végén még sok minden másképpen nézett […]
2019-07-18
„Fontos, hogy a gyerekek őszinték, a pedagógusok naprakészek, a szülők pedig érdeklődők legyenek”- Tóth Jánossal beszélgettünk
csphirmondo
Bár javában tart a nyári szünet, a gyerekek megérdemelt pihenésüket töltik, az iskolák már készülnek az őszre. Ahogy az elmúlt tanévben, úgy az ideiben is sok feladat vár a Dél-Pesti Tankerületre. Tovább folytatódik az e-napló fejlesztése, a drogprevenciós program, de a trianoni békeszerződés 100. évfordulójáról is méltóképpen szeretnének megemlékezni. A teendőkről, a tervekről és az […]
2019-06-13
Némának tettette magát, hogy megmeneküljön a hadifogságból
csphirmondo
Csepel Királyerdő része gyakorlatilag nem létezett, illetve a területet homokdombok, vadon nőtt fák, bokrok, cserjék borították az elmúlt század húszas éveiben – emlékezik a 92 esztendős Farkas József, aki 1927-ben született a Csőgyár utcában, amely a község lakott területéhez tartozott, közel a gyárhoz. A II. világháború után édesapját internálták, ő maga pedig megjárta a szovjet […]
2019-05-31
Taroltak a Weiss Manfréd iskola villanyszerelői
csphirmondo
Eldőlt, hogy Magyarországot Krehely István, a Weiss Manfréd iskola diákja képviseli a szakmák világbajnokságán a villanyszerelők között, miután Székesfehérváron az utolsó válogató versenyt is megnyerte. A világbajnokságot az oroszországi Kazanyban rendezik meg augusztus végén. A Budapesti Komplex Szakképzési Centrum (BKSZC) Weiss Manfréd Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma hírnevét tovább növeli, hogy idén a hazai Szakma Sztár […]
2019-05-24
Az iparitanuló-képzés története Csepelen
csphirmondo
Hetven évvel ezelőtt, 1949 tavaszán adták át azt a tanműhelyt, majd pár hónapra rá az iskolát, amely ma a BKSZC Weiss Manfréd Szakgimnáziuma, Szakközépiskola és Kollégiuma nevét viseli. Az eltelt évtizedekben több tízezer szakmunkás végzett az intézményben. Képes volt lépést tartani a kor igényeivel, országos hírnévre tett szert. Évek óta Magyarország legkiválóbb villanyszerelői végeznek az […]
Milyen érzelmeket tükröz az arcod?
csphirmondo
A Nagy Imre Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában működő Égigérő – Ég Ígérő Gyermekgaléria képzőművészeti pályázatot hirdetett Arcok címmel a közelmúltban. A beküldési határidőig beérkezett alkotások legszebb darabjaiból kiállítás nyílt május 23-án. A megnyitón a művészeti iskola tanulói Benedek Elek egyik meséjéből adtak elő színjátékot. Utána Körömi Gábor intézményvezető-helyettes versrészletet idézett József Attilától, hogy […]
Hatvan éve kezdődött a tanítás a Kölcsey iskolában
csphirmondo
Fennállásának hatvanéves évfordulóját ünnepelte a Kölcsey Ferenc Általános Iskola a Radnóti Miklós Művelődési Házban május 23-án. Az emléknapon Málek István intézményvezető idézte fel az elmúlt hat évtized történetét és beszélt a jelenkori célokról. Nagy szeretettel köszöntötték dr. Fazekas Lászlóné címzetes igazgatót, aki harminc éven át töltötte be az iskola vezetői posztját. A meghívottak között megjelentek […]
2019-05-10
60 éves a Mészáros Iskola
csphirmondo
Fennállásának 60. évfordulóját ünnepli idén a Mészáros Jenő Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény. Az iskola a jubileum alkalmából május 9-én ünnepi rendezvényt tartott. Az eseményen részt vett Borbély Lénárd polgármester, Morovik Attila alpolgármester, Szuhai Erika önkormányzati képviselő, Tóth János a Dél-Pesti Tankerületi Központ igazgatója és Tóth Zoltán egykori intézményvezető is. “60 éves […]
2019-05-08
Retro majális a Daru-dombon
csphirmondo
Jókora tömeg gyűlt össze a Csepeli Retro Majálison, amelyet a Daru-dombon rendeztek meg május elsején. Immár hagyomány, hogy a csepeli önkormányzat támogatásával majálist tartanak ezen a napon. A programok egy része a régi időket, hagyományokat, tárgyi eszközöket és hangulatot idézte. Talán soha ennyi ember nem majálisozott még a Daru-dombon, miközben egy másik helyszínen, a nemrég […]
2019-04-17
Projekt nap a Karácsony Sándor Általános Iskolában
csphirmondo
Egészségnapot tartottak a Karácsony Sándor Általános Iskolában. A projekt napot a Pécsi Orvostudományi Egyetem és a Semmelweis Egyetem hallgatói közösen szervezték. A programon az iskola valamennyi évfolyama, osztálya, képviseltette magát. A szervezők törekedtek arra, hogy minden korosztály számára érdekes, tartalmas előadásokat állítsanak össze. Három tanítási órában tömbösítettük a biológiát, az életvitelt és a természetismeretet – […]
Szavalóverseny a Radnótiban
csphirmondo
A Magyar Költészet napján „A dalszöveg is vers” címmel ismét megrendezték a Radnóti Miklós Művelődési Ház népszerű szavalóversenyét. A jelentkezők idén is négy kategóriában indulhattak. A produkciókat Máger Judit szerkesztő, újságíró, Pásztor Ádám színész és Vida István a Csepeli Városkép Kft. ügyvezető igazgatója értékelte. A verseny évről-évre izgalmas kísérletet tesz arra, hogy megmutassa, milyen kapcsolatban […]
2019-04-11
Kilencvenéves a világhírű csepeli kerékpárgyártás
csphirmondo
Kilencven évvel ezelőtt, 1929-ben kezdtek el gyártani kerékpárokat a csepeli Weiss Manfréd Gyárban, miután a cégtulajdonos hamar rájött, mekkora üzlet rejlik benne. Az elmúlt évtizedekben összesen 40 millió Csepel kerékpárt gyártottak. Nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is keresett cikk lett. Világmárkaként adták el számos nyugati országban. A csepeliek tömegesen jártak kerékpárral a gyárba; a gyárkapuknál őrzött […]
2019-04-03
Visszaemlékezés – 75 éve kezdődtek a bombázások
csphirmondo
Hetvenöt évvel ezelőtt, 1944. április 3-án hajtották végre az első Budapest elleni légitámadást. A brit és amerikai bombázók egyik fő célpontja a tököli Dunai Repülőgépgyár volt. A kora reggeli órákban 180 bombázó és 137 kísérő vadászrepülőgép szállt fel a dél-olaszországi támaszpontokról, hogy a Tuzla-Eszék-Baja-Monor útvonalon repülve szőnyegbombázást hajtson végre a főváros ellen. Az első hullámban […]
2019-03-25
Kettős győzelmet értek el a Weiss Manfréd villanyszerelői
csphirmondo
Újabb kimagasló eredményt értek el a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum (BKSZC) Weiss Manfréd Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma villanyszerelő tanulói. A március közepén megrendezett Szakma Sztár versenyének döntőjében a 22 éves Hekli Dániel aranyérmes, a 17 esztendős Lakatos Róbert pedig ezüstérmes lett. Felkészítő tanáruk Takács János. A megmérettetést a hagyományoknak megfelelően a Magyar Kereskedelmi és Ipari […]
Nemzetközi projekttalálkozó a Jedlikben
csphirmondo
Nemzetközi projekttalálkozót tartottak a Jedlik Ányos Gimnáziumban március 17-23. között. Az intézmény a tantárgyak közötti ismeretek hatékony elmélyítése, az eredményes természettudományos oktatás, tanulás előmozdítása érdekében Erasmus + pályázatot nyert el tavaly ősszel. A programban a Jedlik mellett egy litván, egy török és egy portugál partneriskola is részt vesz. A kétéves projekt során az oktatási intézmények matematika, fizika, […]
2019-03-23
A nemzeti ünnepen átadták a Csepel Szolgálatáért díjakat
csphirmondo
Az 1848–49-es szabadságharc 171. évfordulóján kiemelkedő szakmai teljesítményükért, példamutató életpályájuk elismeréseként Csepel Szolgálatáért díjban részesültek: Bozi Tamás testnevelés- földrajz szakos tanár, a Szárcsa Általános Iskola tantestületnek tagja. A sport-, a mozgás-, az egészséges életmód, a tehetséggondozás végig kíséri pályáját. Testnevelői és edzői munkásságának sikerei a budapesti-, és országos diákolimpiákig nyúlnak. „Felemelő érzés volt átvenni a […]
2019-02-19
Családtervezés, konfliktuskezelés játékos tréningeken az anyaotthonban
csphirmondo
Szakemberek közreműködésével tréningeket szerveznek anyák és apák részére a Magyar Vöröskereszt Budapest Főváros Szervezete Családok Átmeneti Otthonában. Az Erdősor úton található anyaotthonban olyan készségek fejlesztésére helyezik a hangsúlyt, amelyek hasznosak a valós életben: ilyen például a szülői szerepvállalás, a konfliktuskezelés, a pénzügyek intézése, a napirend helyes beosztása. A tréningek kedveltek az otthon lakói körében. Újdonság az a saját tervezésű társasjáték, amely rávezeti a résztvevőket a hibás döntéseikre és segíti megtalálni az új utakat. A részletekről Weigl-Kiss Erika, az anyaotthon vezetője számolt be.
2019-02-13
Közösen beszélik meg gondjaikat az értelmi fogyatékossággal élők
csphirmondo
Kiépítette országos hálózatát az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ), amely uniós projektjének keretében az ország húsz helyén létesített Önálló Életviteli Centrumot az értelmi fogyatékosággal élő emberek életvitelének segítésére. Az országban először Csepelen, tavaly júniusban adták át az Önálló Életviteli Centrumot a Kassai út 36. szám alatti házban. Az eltelt hónapokban különféle workshopok, bővülő programok várják az értelmi fogyatékossággal élő felnőtteket.
2019-02-06
Ady Endre családfája napjainkig
csphirmondo
Valószínűleg kevesen tudják, milyen életrajzi adatok kapcsolják össze a száz éve elhunyt Ady Endrét és Habsburg Ottót, az utolsó magyar királyi trónörököst. Bizonyára arra is sokan kíváncsiak, kik az Ady-család leszármazottai, akikről ismereteink lehetnek, és nevükben viselik még az Ady nevet. A Csepelen élő Gudenus János lovagkereszttel kitüntetett neves családfakutató Simon Istvánnal együtt készítette el […]
Georgia államban fesztiválozik a Meghalni Ukrajnáért című film
csphirmondo
A legjobb külföldi, történelmi témájú dokumentumfilmek közé választották a Meghalni Ukrajnáért című dokumentumfilmet, amely a fődíjért versenyezhet az Ogeechee Nemzetközi Történelmi Film Fesztiválon. A fesztivált az egyesült államokbeli Georgia államban, Statesboro egyetemi városban rendezik meg február 21-24-én. A versenyre több mint száz filmet neveztek be a világ minden tájáról. Az előzsűrizés után válogatták ki a legjobbakat, amelyeket a fesztivál döntőjében mutatnak be az amerikai közönségnek. A fesztiválra meghívták Csarnai Attila csepeli újságírót, a film rendezőjét is.
2019-02-05
Csepelről indult útjára a sólyomszobor Atlantába
csphirmondo
Noha a tévék képernyőjén nézők milliói láthatták az Egyesült Államok egyik legrangosabb eseményét, a Super Bowl döntőjét Atlantában, kevesen hagyták szó nélkül Szőke Gábor Miklós képzőművész alkotását, az acélból készült hatalmas sólyomszobrot, amelyet az Atlanta Falcons amerikaifutball csapat stadionja előtt állítottak fel. Szurkolók tucatjai készítettek közös fényképet az alkotóval vagy csak szorongatták a kezét gratulációként – erről számolt be a helyszínről Szőke Gábor Miklós, akit a helyiek elárasztottak a szeretetükkel.
2019-01-31
Száz éve halt meg Ady Endre
csphirmondo
Ady Endre halálának századik évfordulójára emlékeztek a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Sétáló utcai könyvtárában január 30-án. Bolla Dezső helytörténész megemlítette, hogy Ady Endre sosem járt Csepelen, de verseinek és más írásainak szellemisége hatással volt a Weiss Manfréd Gyár munkásaira. A költő életművéről a Csepelen élő Cserhalmi Zsuzsanna irodalomtörténész beszélt. Gudenus János családfakutató Ady Endre leszármazottairól közölt adatokat. Az emlékesten Bihari Virág fuvolaművész játszott néhány darabot.
2019-01-27
Visszaemlékezés – ma van a holokauszt nemzetközi emléknapja
csphirmondo
Ma van a holokauszt nemzetközi emléknapja.Az emberi sorsok sokkal fájdalmasabban fejezik ki, hogy mi történt, mint a számok, adatok. Dr. Fehér Elekné Dr. Bárdos Márta visszaemlékezésének részlete, elhangzott már 2015.július 5-én a csepeli zsidó temetőben.
2019-01-23
Egy lovagkeresztes családfakutató: Gudenus János
csphirmondo
Magyarország legismertebb arisztokrata családfakutatója Gudenus János, aki 1980-ban költözött Csepelre egy panellakásba. Örökletes címként maga is báró, de egy 1947-es törvény betiltotta a címek hivatalos használatát, magánéletében pedig csak a rend kedvéért említi meg, ha kérdezik. A magyar kormány 2014-ben lovagkereszttel tüntette ki. Az indoklásban ez áll: „nemzetközileg is jelentős genealógiai és történészi kutatómunkája, kiemelkedő életműve elismeréseként”.
2019-01-22
NDK múzeum az Orgonás utcában
csphirmondo
Létezett egy egyezmény a korábbi NDK és Magyarország között 1967 és 1983 között, amelynek értelmében magyar fiatalok dolgozhattak Kelet-Németországban három évig. Összesen mintegy 40 ezer magyar élt ezzel a lehetőséggel. Köztük volt Bobák János, aki villanyszerelőként végzett a Bajáki Ferenc Szakközépiskolában (most Weiss Manfréd iskola) 1977-ben, majd Erfurtba került az Umformtechnik gépgyárba. Jelenleg az ELMŰ-ÉMÁSZ Kereskedelmi Kft-nél ügyfélmenedzserként dolgozik. Hosszú évek alatt összegyűjtötte azokat a tárgyakat és dokumentumokat, amelyek az NDK-ból származnak. Gyűjteményéhez sok NDK-s társa, ismerőse hozzájárult, végül 2011. május 7-én megnyitotta az NDK múzeumát az NDK-s Magyarok Egyesületének támogatásával a családi házukban, az Orgonás utca 15. szám alatt.
2019-01-18
Népdaléneklő verseny a Lajtha László Általános Iskolában
csphirmondo
A Lajtha László Általános Iskolában harmadik alkalommal rendezték meg a felsős Kerületi Népdaléneklő versenyt. A rendezvénynek a hagyományőrzés mellett a közösségépítés is fontos célja volt. A versenyen nemcsak az iskolai együttesek ismerhetik meg jobban egymást, de a különböző kerületi iskolák tanulói is. Újdonság volt idén, hogy a zsűrizés szünetben az összes versenyző meglepetésszerű flashmob táncházban vehetett részt. A rögtönzött táncot Magyarné Tóth Andrea vezette. A következő verseny: 2019. febr. 14-én lesz, akkor az alsós Kerületi Népdaléneklő versenyre kerül sor.
2019-01-15
Villanyszerelő bajnokokat nevelt a Weiss Manfréd iskola tanára
csphirmondo
A kiemelkedő szakmai teljesítményt jutalmazta a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum (BKSZC) Weiss Manfréd Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma, amikor ötnapos barcelonai úttal ajándékozta meg két villanyszerelő bajnokát, Leidl Pétert és Krehely Istvánt, valamint felkészítő tanárukat, Takács Jánost november közepén. Takács János nyolc éve tanít a Weiss Manfréd iskolában, előtte sokféle egyéb dologgal foglalkozott. Szeret tanítani, de nem mindig akadnak olyan kiugróan tehetséges tanítványai, mint Leidl Péter és Krehely István. A tehetség ráadásul nem is elég.
2018-12-11
Agenor – elkötelezett munka az állatokért
csphirmondo
Működik Csepelen egy lelkes állatvédő csapat, akik időt, pénzt, energiát nem kímélve segítenek a bajba jutott, jobb sorsa érdemes állatokon. Idei mérlegük is tiszteletre méltó: több száz elkóborolt állat jutott haza, 60-70 pedig a segítségükkel talált szerető gazdára. Az Agenor Civil Állatvédő Egyesület tevékenysége nemcsak a kerületben, de egyre szélesebb körben ismert és elismert.
2018-11-22
Egy csepeli lány hátizsákkal a Föld körül
csphirmondo
Nem mindenkinek adatik meg a lehetőség, hogy mindent maga mögött hagyva világot lásson. Zsuzsi, azaz Female Yeti élete tizenhárom éve vett igazi fordulatot, amikor karrier reményében Angliába költözött, majd hátrahagyva addigi életét igazi hátizsákos utazóként világjáró körútra indult.
Sekrestye Színpad – jubileumi év, sikeres gálaműsor
csphirmondo
Tizenöt éves a Sekrestye Színpad, Csepel amatőr színjátszó társulata, mely színes repertoárjának, vendégszerepléseinek köszönhetően széles körben is egyre ismertebb, kedveltebb. Bár a társulat 2003 nyarán jött létre, története mégis jóval korábbra nyúlik vissza. A Csepeli-belvárosi Római Katolikus Egyházközség néhány színházkedvelő ifjúsági hittanosa hívta életre a ’90-es években. Noha a társulat munkája akkoriban nem volt hosszú […]
2018-10-31
Óvóbácsi Aprajafalván
csphirmondo
Még ma is úgy tartjuk vannak tipikus női szakmák, sokan idesorolják az óvodapedagógusok munkáját is. Magyarországon mindössze 120 férfi dolgozik ezen a pályán. Köztük van Repka Zsolt, a kerület egyetlen óvóbácsija is, aki lelkesedésével és elkötelezettségével immár két éve segíti az Aprajafalva Tagóvoda nevelői munkáját. Ahogy kollégái fogalmaznak Zsoltnak a pedagógusi pályán a helye, segítőkészsége, probléma-megoldó képessége, szociális érzékenysége kiemelkedő. Férfi gondolkodása új színt vitt a testület munkájába.
2018-10-24
Siker Los Angelesben: bemutatták a Meghalni Ukrajnáért című dokumentumfilmet
csphirmondo
Élénk érdeklődés mellett vetítették le Csarnai Attila csepeli újságíró díjnyertes alkotását, a Meghalni Ukrajnáért című dokumentumfilmet a Los Angeles-i Magyar Filmfesztiválon a Leammle’s Royal Theater-ben október 19-én.
2018-10-15
Világhírű állatszobrok a csepeli gyár egy műhelyében
csphirmondo
Bemutatót tartottak az egykori Csepel Művek területén, a Bronzöntő utcában található Gábor M. Szőke Stúdió alapítói, egyben mindenkit meginvitáltak a DANTE XXI. háromnapos kortárs művészeti fesztivál programsorozatára október 12-én. Szőke Gábor Miklós képzőművész monumentális állatszobrairól híres nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is. A csepeli műhelyben négy éve dolgoznak. Borbély Lénárd polgármester gratulált a képzőművésznek, és egy […]
Mustkóstoló és madárijesztők a Csepeli Szüreti Mulatságon
csphirmondo
Több kilónyi szőlőt préseltek ki, és bőven fogyott a must a Csepeli Szüreti Mulatságon október 7-én. A gyerekek madárijesztőket, bábfigurákat és lepényeket készítettek a Királyerdei Művelődési Ház udvarán. Az egész napos családi rendezvény sok látogatót vonzott a szép őszi időben.
Egy különleges fotográfus Csepelről: Rizsavi Tamás
csphirmondo
A csepeli születésű 27 éves Rizsavi Tamás fotográfus máris a világhírnév felé tart: képeit nemcsak a magyar újságok és marketing cégek vásárolják meg, hanem olyan neves külföldi lapok is, mint a National Geographic Magazine. Népszerűségét jelzi, hogy hivatalos közösségi oldalán 117 ezer követője akad. Mindemellett rendes polgári foglalkozása is van: mozdonyvezető a MÁV-Start Zrt.-nél. A […]
2018-10-11
Fogyatékkal élő gyerekek horgászata és versenye Fóton
csphirmondo
A csepeli székhellyel frissen bejegyzett Poronty Sporthorgász Egyesület 2018. október 7-én szimbolikus helyen, a fóti Gyermekváros közepén lévő tónál rendezte meg első programját. A gyermekhorgászaton és versenyen a 12 induló kishorgász közül 7 fogyatékkal élő gyermek volt.