Pál II. Tibor: csepeliként lett olimpiai bronzérmes

Három évig, 1958 és 1961 között futballozott a Csepel SC-ben Pál Tibor (84), aki tagja volt a hatvan évvel ezelőtti bajnokcsapatnak. A sportsajtóban Pál II. Tibornak hívták. Csepeliként szerepelt a római olimpián 1960-ban, ahol a válogatott csatáraként bronzérmes lett. Később, 1961-től a Vasasban folytatta pályafutását, és szerzett még három bajnoki címet. Kétszer szerepelt a válogatottban, és egy gólt szerzett. A versenysportot 1969-ben fejezte be. Meghatottan emlékezett a Csepelben eltöltött évekre.   

Hogy telnek most a napjai?

Éppen a Balatonon vagyok a feleségemmel, mert otthon – Budán lakom – csak ülnék a lakásban. Nyírom a füvet, bíbelődöm a kerttel. A három felnőtt unokám szokott meglátogatni. Az egészségem jó, csak az ízületeimmel vannak bajok. Fáj a derekam, a csípőm, a térdem. Sportolóként gyakran voltak sérüléseim.

Hogyan emlékszik a bajnokságot nyert Csepelre?

Azok nagyon szép idők voltak, nem lehet őket elfelejteni! Csodálatos együttesünk volt… Nem voltak benne világsztárok, de igazi csapatként játszottunk. Soha nem korholtuk egymást, ha valaki rosszul szerepelt, hanem segítettünk mindenkinek. Nagyszerű edzőnk volt, Jávor Pali bácsi, aki jó pedagógusként tudta, kivel hogyan kell bánni.  Ilyen trénerek ma már szinte nincsenek is… És olyan játékosok fociztak nálunk, mint a két Kóczián, Kleibán, Tóth II, Povázsai, Gondos, Takács, Bulla. Amikor nézem a tablót, a szép emlékek jutnak eszembe, de közben az is, hogy mennyien elmentek már közülünk. Amíg éltek a társak, gyakran felhívtuk egymást telefonon. Mostanában Kleibán Antal feleségével szoktam beszélgetni. Régóta terveztem, mire hosszú idő után tavaly megint Csepelen jártam: nagyon meghatódtam, hogy újra ott lehettem a korábbi sikerek helyszínén.

Mi történt azután, hogy elkerült Csepelről?

A Vasasban játszottam még évekig. Három bajnokságot nyertünk, valamint bekerültünk a Bajnokcsapatok Európa-kupája negyeddöntőjébe az 1967-68-os szezonban. Akkor volt fiatal játékos Mészöly Kálmán és Farkas János, akikkel nagyon jó barátságban voltam. Mindig különös érzés fogott el, amikor a Csepel ellen játszottunk. Bejártuk a világot, magas színvonalú volt a magyar futball. Büszkeség töltött el, amikor tiszteletünkre eljátszották a magyar himnuszt. Aztán 1969-ben Soroksáron, az Egyetértés együttesében fejeztem be a labdarúgást. A feleségemmel együtt a vendéglátóiparban dolgoztam. Furcsa érzés volt: mindig vendég szerettem lenni, de végül vendéglátós lettem.

Cs. A.