Miniszteri elismerések Semmelweis napon

Miniszteri elismerések Semmelweis naponSemmelweis-nap alkalmából szakmai díjakat és miniszteri elismerő okleveleket adtak át a Pesti Vigadóban július elsején. Az egészségügyi ellátás fejlesztése érdekében végzett szakmai munkája, kimagasló teljesítménye elismeréseként Batthyány-Strattmann László-díjat vehetett át: Dr. Juhász György, a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat főigazgató főorvosa és Dr. Ralovich Zsolt, a Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórház és Rendelőintézet főigazgatója.

Az ünnepségen köszöntőt mondott Prof. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Prof. Dr. Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára.

Prof. Dr. Kásler Miklós Semmelweis Ignác munkásságát méltatva hangsúlyozta, egy olyan emberre emlékezünk, akit az emberiség jótevőjeként, az anyák megmentőjeként, az orvostudomány Luther Mártonjaként, a legetikusabb orvosként tartanak számon. Felfedezésével leírta a gyermekágyi láz okát, kialakulásának folyamatát és azt, hogy a fertőzést milyen módszerekkel lehet megelőzni. „Nekünk ő a mérce, a magyar orvostudomány első nagy generációját gyűjtötte maga köré” – emelte ki az emberi erőforrások minisztere. A tárcavezető hozzátette, „az anyák megmentője” nem kímélte sem magát, sem orvos kollégáit az igazság érdekében, ez tette őt naggyá.”
A kitüntetettekhez szólva a miniszter úgy fogalmazott, a jelenlévők nélkül nem élne tovább ez a szemlélet, és bár a materiális körülmények lényegesek a gyógyításban, az orvos szemléletét, elhivatottságát nem pótolja semmi. Végül köszönetet mondott a díjazottak munkájáért a kormány, a minisztérium és a betegek nevében.


Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár arról beszélt, hogy ugyan az orvosok a legjobb tudásuk, rendelkezésre álló tudományos információk alapján gyógyítanak, de kutatni, keresni kell azokat az ismereteket, amelyek feltárásával még jobban segítik a gyógyítást. Az államtitkár megköszönte azt az erőfeszítést, fáradságos és elkötelezett munkát, amire a betegeknek szükségük van ahhoz, hogy érezzék: biztonságban vannak.


Idén a Semmelweis-díjat Kollár Lajos, a Pécsi Tudományegyetem Központi Érsebészeti Klinika egyetemi tanára, professzor emeritus kapta. Tizennégyen részesültek Batthyány-Strattmann László-díjban, köztük: Juhász György, a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat főigazgató főorvosa és Ralovich Zsolt, a Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórház és Rendelőintézet főigazgatója. Pro Sanitate díjat egy orvos vehetett át, további harminchat szakember pedig miniszteri elismerő oklevélben részesült.

Juhász György, a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat főigazgató főorvosa: „Óriási meglepetés volt számomra ez az elismerés, nehéz szavakban kifejezni a jelentőségét. Bár a díjat én kaptam, de nem csak nekem szól. Szól a feleségemnek, a munkatársaimnak, a Tóth Ilona Egészségügyi Szakszolgálatnál, az önkormányzatnak, amely segíti, támogatja a munkámat és persze egész Csepelnek is.”

Ralovich Zsolt, a Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórház és Rendelőintézet főigazgatója: „Nagy megtiszteltetés, hogy ezt a díjat átvehettem. Úgy gondolom, hogy nemcsak az én munkámat ismerték el ezzel, hanem a Jahn Ferenc Dél- Pesti Kórház teljes kollektívájának és menedzsmentjének tevékenységét is díjazták. Nap, mint nap sokat dolgozunk azért, hogy az ellátási területünkhöz tartozó 380 ezer fős lakosság egészségügyi ellátását a lehető legmagasabb szakmai színvonalon biztosítsuk.”