Az önkormányzat jóvoltából újabb védőoltások érhetők el ingyenesen

Az önkormányzat jóvoltából újabb védőoltások érhetők el ingyenesen. A csepeli önkormányzat márciusi testületi ülésén több védőoltás támogatásáról döntött. Többek között térítésmentesen biztosítja a 2019. április elseje után született csepeli kisgyermekek rotavírus elleni vakcináját, valamint a 70 év felettiek Pneumococcus baktérium elleni védőoltását. A gyermekorvosi rendelőkben a napokban adták be az első rotavírus elleni vakcinákat.

A rotavírus-fertőzés főként a csecsemőkre, kisgyermekekre veszélyes, a betegség hányással, hasmenéssel, súlyos kiszáradással jár. Hazai statisztikák szerint a fertőzés miatt évente mintegy kétezer gyermek szorul kórházi ellátásra, több mint hatvan százalékuk két éven aluli. A súlyos vírusfertőzés védőoltással megelőzhető. „A vakcina egyes nyugati országokban, például Angliában is hosszú évek óta a nemzeti immunizációs program része. Az oltásnak komoly nemzetgazdasági haszna van, hisz a rotavírus miatt a kórházban töltött napok száma, a szülők munkahelyi távolléte komoly anyagi terhet ró az egészségbiztosításra” – magyarázza Dr. Altorjai Péter csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos.

A szájon át adható védőoltás amellett, hogy óv a fertőzéssel szemben, másodlagos pozitív hatással is bír. A vakcina ugyanis az 1-es típusú, azaz a gyermekkori cukorbetegség ellen is védelmet nyújthat, hiszen már több ausztrál és amerikai tudományos kutatás is igazolta, hogy a rotavírus nemcsak vészes kiszáradással járó hasmenést okoz, de szerepet játszhat a gyermekkori diabétesz kialakulásában is. Tekintettel arra, hogy az élő gyengített vírust tartalmazó vakcina jól kombinálható más oltásokkal, bizonyos szabályok betartásával nyugodtan beadható együtt a soron következő védőoltásokkal. A gyerekek  az önkormányzat által is támogatott vakcinából 2 oltást kapnak, az elsőt 2 hónapos kor körül, a másodikat pedig egy hónapra rá. A vakcina beadásának ideje oltóanyagonként eltérhet, a támogatott oltás második adagja esetében ez semmiképpen sem csúszhat 24 hetes kornál későbbre- tette hozzá Dr. Altorjai Péter. 

A teljes oltási sor kb.40 ezer forintba kerül, melynek költségét teljes egészében az önkormányzat állja. Az oltásról a védőnőtől, valamint a házi gyermekorvostól kaphatnak bővebb tájékoztatást a szülők.