Amikor famedencében fürödtek a Kis-Dunán
Ott, ahol a Határ utca véget ér, és találkozik a Hollandi úttal, létezett egy szabadstrand a Kis-Dunán még a háború előtt, oda jártak sokan fürödni – emlékezik a 92 esztendős Farkas József, aki úgy idézi fel Csepelen töltött gyermekkorát, mintha minden csak tegnap történt volna. Akkor, az 1930-as évek végén még sok minden másképpen nézett ki a községben, mint most. A Kis-Duna is számos emléket őriz. Az emberek gyakran jártak a partszakaszra kirándulni, és fürödni a folyóban, mert tiszta volt a vize. Aztán egy különleges medence is épült még jóval azelőtt, hogy a Csepeli strandot 1961-ben megnyitották.
„A Kis-Dunán menetrendszerű hajók jártak a pesti Fővám téri vásárcsarnoktól Dömsödig 1938-ban… Osztálykiránduláson nem egyszer körbehajóztuk a Csepel-szigetet. A csepeli polgári fiúiskolába jártam, amely a kultúrház mellett állt a Templom utcában. Az épületet később bombatalálat érte a háború végén. Az osztályunkba ötvenöt fiú járt, a lányok másik osztályban tanultak. Felváltva folyt a tanítás: délelőtt a fiúk, délután a lányok, vagy fordítva. Szigorúak voltak a tanárok, és bizony megesett, hogy nádpálcával suhintottak a fenekünkre. Dr. Koncz János volt a főjegyző, akit gyerekként látásból ismertem, hát ő is szigorú, rendszerető ember hírében állt. A hajót bérelte az iskola, amikor körbehajóztuk a szigetet, de személy- és teherszállítóként naponta közlekedett Pestről a Kvassay-zsilipen keresztül végig a Kis-Dunán. Hetven-nyolcvan utas fért el rajta, fillérekbe került. Azok használták, akik a Dunához közel laktak, mert mások a HÉV-vel közlekedtek Budapestre. A Gubacsi hídtól délebbre volt az erzsébeti-csepeli kikötője, aztán Soroksárnál, Szigetszentmiklósnál, Taksonynál, Ráckevénél, Szigetcsépnél állt meg a hajó. A háború után szüntették meg a közlekedését.”
„A Határ út végében az emberek hozták létre a szabadstrandot a Kis-Dunán a harmincas években. A víz tiszta volt, inni lehetett belőle. Gyerekként gyakran jártam oda fürödni. Rengetegen megfordultak ott, csónakáztak is, kellemes kirándulóhely volt. Az emberek hozták a cókmókjukat, leterítették a földre, de senki nem nyúlt a máséhoz, nem emlékszem, hogy loptak volna. Néha megjelentek a rendőrök, akiknek a Tamariska-dombon volt a rendőrőrsük, körülnéztek, aztán továbbálltak. Néhányan teknőt hoztak otthonról, mi, gyerekek zöld nádakból készítettünk kévét, azokban csónakáztunk. Persze, nem volt ez veszélytelen, mert előfordultak balesetek. Ha a szüleim megtudták, mit műveltünk, bizony volt verés odahaza.”
„Szintén 1938 körül történt, hogy a Weiss Manfréd Gyár munkásaitól heti tíz fillért vontak le a bérükből sportfejlesztés céljára. Akkor alakult meg a Csepel Weiss Manfréd SC szakosztálya, amelynek a sportpályáját a mai Katona József és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán alakították ki. Ezt jókora területen jelölték ki, szélessége-hosszúsága több száz méter volt. Ekkoriban létesült a kajak-kenu szakosztály is a Kis-Duna partján. A Weiss-család fontosnak tartotta a munkások testedzését, a sportolás támogatását. Ennek jegyében vásárolta fel a Kis-Duna parti szakaszát, ahol a jelenlegi strand található. A környék csupa vadon volt, teli nádassal, vízfolyásokkal. Még a háború előtt létesítettek egy fából készült medencét a Kis-Dunában, amelyet rekeszesen alakítottak ki: egyik felén két méter, a másikon alig egy méter volt a mélysége. A Duna vizét folyatták bele. Nyaranta volt rá eset, hogy hetente háromszor is fürödtem benne. Pár fillérbe került. Szívesen jártak oda az emberek, szerették a medencét. A területet bekerítették, a környéket pedig gondozták. Építettek zuhanyzót, ivóvíz kutat, hintát, ültettek szép virágokat. Az ötvenes években bontották le. Később fedezték fel, hogy meleg forrásvizet nyerhetnek a földből. Ekkor láttak neki a Csepeli strand építésének, de ez már egy másik történet.”
Cs. A.