Újra világhírű lenne a csepeli öttusa

Amikor tavaly decemberben átadták az öttusázók felújított tornatermét a Csepeli strand területén, Balczó András nosztalgiával idézte fel a hatvanas éveket: itt, a Kis-Duna partján rótta a futóköröket, máskor végiglovagolt a Királyerdő útig és vissza. Itt alapozta meg azt, hogy később többszörös olimpiai és világbajnok legyen. Ez a tornacsarnok és környezete most a Csepeli Öttusa és Vizisport Egyesület bázisa, ahol a fiatal csepeli öttusázók vívhatnak, lőhetnek, úszhatnak és futhatnak. Csak a lovas edzésekre kell Pestre utazniuk, a Nemzeti Lovardába. A fiatal sportolók célja pedig az, hogy újra világhírűvé tegyék a csepeli öttusát – mondja Pataki Zoltán, a Csepeli Öttusa és Vizisport Egyesület elnöke.

Nem kis célt tűztek ki, hiszen az elődök között csupa olimpiai és világbajnok neve szerepel. A teljesség igénye nélkül néhány név: Balczó András, Villányi Zsigmond, Németh Ferenc, Maracskó Tibor, Martinek János, Hanzély Ákos, Sárfalvi Béla és fia, Sárfalvi Péter, Benedek Ferenc edző, valamint az első női öttusa bajnok, Emhő Réka. Az új tornatermet is az egyik nagy példaképről, a kitűnő edzőről, Sárfalvi Béláról nevezték el.  

Az egyesület 2003-ban alakult meg újra. Jelenleg mintegy hetven diák és junior korú fiatal sportol itt. A 22 éves Simon Sarolta az egyedüli felnőtt, aki a junior Pataki Balázzsal együtt a magyar válogatott kerettagja. Minden nap van edzés, de korosztályonként változó mértékben. A legfiatalabbak még csak két tusában tréningeznek: úsznak és futnak. A cél esetükben eleve az, hogy minél többen megtanuljanak úszni. Tizenöt éves kortól bővül a választék: már lőhetnek, később vívhatnak is. A juniorok lovagolhatnak is. „Azért szeretik a gyerekek az öttusát, mert több sportágban kipróbálhatják magukat. Ha egyikben nem olyan jók, másban sikeresek lehetnek, végeredményben pedig az összetett eredmény számít” – magyarázza Pataki Zoltán.     

Reggel 6 órától kezdődik az úszás a Csepeli strand úszómedencéjében, délután pedig jöhet a futás és a lövészet. A Kis-Duna partján futnak fel a Daru-dombig vagy lefelé a komp irányában. A csarnokban tizenkét lőállás van, és laser fegyverekkel lőnek. Vívó tréningeket hetente kétszer-háromszor rendeznek a tornaterem nyolc pástján. Lovas edzéseket hetente kétszer tartanak a felnőtteknek, egyszer a kisebbeknek.

Pataki Balázs, aki az egyesületi elnök legidősebb fia, az egyik legeredményesebb versenyző. Idén a junior országos bajnokságon ötödik, az Európa-bajnokságon pedig a vegyes váltóban hatodik lett. Az újdonságnak számító vegyes váltót egy férfi és egy nő részvételével rendezik, akik párban, felváltva teljesítik a feladatokat. Tervezik, hogy a számot felvegyék az olimpia sportágai közé. Simon Sarolta nyolc éve sportol Csepelen. Az elmúlt években négyszer nyerte el az év csepeli öttusázója címet, 2017-ben Kolonics György Sportérdeméremmel tüntették ki. Idén negyedik lett a felnőttek országos bajnokságán, két éve juniorként ezüstérmes volt az utánpótlás Európa-bajnokságon egyéniben, csapatban és vegyes váltóban pedig aranyérmet szerzett. Korábban Európa-bajnok volt női váltóban. Nagy feladat előtt áll most, mert augusztusban rendezik meg a felnőtt Európa-bajnokságot Angliában, ahol a vegyes váltóban dobogós helyet remélnek tőle. Szeptemberben pedig Budapesten szurkolhatunk neki az öttusa világbajnokságon.

Cs. A.