Egy tevékeny tanári pálya után

Sztanó Péterné, Jusztin Katalin, a Katona József Általános Iskola matematika-fizika szakos tanára ez év júniusában vette át a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet nyugdíjba vonulása alkalmából. Ebből az alkalomból beszélgetettünk vele.  

 „A tudás nem ment meg a szenvedéstől, de a gondolkodás eredményéből vigaszt lehet meríteni.” (Báró Eötvös József)

Sztanó Péterné családjában Csepel-szerte híres tanárok voltak, de ő először mégsem erre a pályára készült. „Bár édesanyám és nagynéném is tanár volt, én nem akartam tanítani. Más irányba indultam. De hiszem, hogy minden embernek van egy feladata, egy életútja, amire Isten teremtette. Engem Ő terelgetett ide, így lettem mégis pedagógus” – meséli. Aztán így folytatja: „Nagyon érdekes így, a pályám végén átgondolni, mi mindent csináltam, és mi mindenen mentem végig. Összesen három iskolában dolgoztam, ezek külön fejezetei az életemnek. Minden iskola nagyon sokat változtatott rajtam.  1986-ban a Mérnök utcai iskolába kerültem. Az akkori igazgatónő szeptember 1-ig halogatta a felvételemet, ugyanis pályakezdőként nem illettem bele a nagyon profi tantestületbe. De nem akadt más, így lettem én ott egyedüli fizikatanár. Egyből a bedobtak a mélyvízbe dobtak, és bevontak egy olyan komplex munkába, amilyenről addig én még nem is hallottam.  A négy természettudományos tantárgyat egységben tanítottuk külső helyszíni kísérletekkel, előadásokkal, táborokkal, iskolai szakköri foglalkozásokkal mind a négy felsős évfolyamon. Emlékszem, még a Meteorológiai Intézetbe is elmentem légköri adatokat kérni, mert akkor még nem volt internet. Ennek a munkának lett a gyümölcse a „Természetkutató és Környezetvédő Tanulói Munkafüzet”, amiben végül is összegyűjtöttük sok éves munkánk anyagait. Ennek a közös munkának a gyermekeim születése – három fiúnk van – vetett véget. A következő iskolában 2000-től kezdtem el tanítani: ez az előzőnek éppen az ellentéte volt. Sok kiégett kolléga, és nagyon problémás, tanulási nehézségekkel küszködő, motiválatlan gyerekek közé kerültem a IX. kerületben. Itt meg kellett tanulnom, hogy az órai figyelemért keményen meg kell dolgoznom. Itt nem építhettem a gyerekek előzetes tudására, mert az nagyon szerény volt, és a figyelmük a természettudományoknak egyáltalán nem az iskolában oktatott részére irányult. Megtanultam, hogy minden apró eredményt nagyra kell értékelni. Ezek a gyerekek tanítottak meg arra is, hogy sokféleképpen el tudjak magyarázni valamit. Voltak örömeim ebben az intézményben is, de rengeteg energiámat emésztette fel a hiábavalónak látszó küzdelem, az a tőlem nagyon idegen értékrend, ami körülvett.„

Elérkezett az ideje a váltásnak, ekkor következett a Katona József Általános Iskola, ahová 2009-ben került. „Itt végre oldottan taníthattam, megvalósíthattam az ötleteimet. Örömmel dolgoztam a nyitott, érdeklődő gyerekekkel, és tudtam mit kezdeni a másmilyenekkel is. Sok ötletemet sikerült meg is valósítanunk: például bevezettük a csoportbontást matematikából. De nem csak tanítottam itt: 2010-ben kértek fel a kerület fizika munkaközösségének vezetésére. Így a IX. kerület után itt, Csepelen is segíthettem a fizikatanárok munkáját. 2014-ben egy fizika tankönyv írásába pedig azért kezdtem bele, mert azt gondoltam, olyan ember vállaljon ilyet, aki megjárta ennek a pályának a mélységeit és magasságait is. A tankönyvnek és a munkafüzetnek egyszerre kell érdekesnek, figyelemfelkeltőnek, mainak lennie, és alkalmasnak lennie a gyakoroltatásra és a tehetséggondozásra egyaránt – mondja Katalin. A kérdésre, hogy mit fog csinálni nyugdíjas évei alatt, mosolyogva így válaszol: „Egy darabig semmit. Aztán szeretném az iskolán kívüli lemaradásaimat pótolni. Például a  keresztyén lelki közösségemben szeretnék több feladatot vállalni.”
Vargáné Andrási Edit