Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díjat vehetett át Kovácsné Gergely Julianna

A Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díjat vehetett át Kovácsné Gergely Julianna, a Herman Ottó Általános Iskola tanára. A Pénzügyminisztérium elismerését azoknak a tanároknak, diákoknak és intézményeknek ítélik oda, akik a pénzügyi tudatosság fejlesztésében kiemelkedően teljesítenek. A pedagógus kategória győztesei elkötelezett szerepet vállaltak a gazdasági, pénzügyi szemlélet fejlesztésében. A pénzügyi ismereteket és fogalmakat az életkori sajátságokat figyelembe véve dolgozták át, ugyanakkor a módszertant kollégáikkal is megosztották, ezzel is emelve az oktatás színvonalát. Mivel az ünnepélyes díjátadó a járványhelyzet miatt elmaradt, Varga Mihály pénzügyminiszter virtuálisan gratulált a díjazottaknak.

Az elismerés kapcsán Kovácsné Gergely Julianna lapunknak elmondta nagyon fontosnak tartja a pénzügyi tudatosságra nevelést, a gyerekek pénzügyi-gazdasági ismereteinek fejlesztését. Mivel ezek az ismeretek tanórai keretek közé nem mindig illeszthetők be, ezért szakkörben is dolgoznak a gyerekekkel. „Kezdetek óta bekapcsolódtunk a Pénziránytű Alapítvány által kezdeményezett fejlesztésekbe, így a Pénz7-programba is. Az eltelt évek alatt szoros kapcsolat, partneriskolai együttműködés alakult ki közöttünk, az Alapítvány referencia iskolának tekint bennünket, ahol kísérletezni lehet, kipróbálhatók a programok. Ennek köszönhetően az elmúlt években számos projektben vettünk részt. Többek között felkértek bennünket a „Küldetések a pénz világában” című tankönyv megismertetéséhez kapcsolódó bemutató tanóra tartására, a Pénzügyi Hősképző mobil applikáció tesztelésére, a Magyar Nemzeti Bankban tartottunk bemutatót, arról hogyan lehet hatékonyan összekapcsolni az informatikát, a robotikát és a „Gazdálkodj okosan!” programot. Több futó pályázatunk van. A United Way Magyarország Alapítvánnyal együttműködve az „OkoShop”-programban például a diákoknak jó cselekedeteket kell véghez vinniük, ahhoz, hogy jutalom frankókat kapjanak, spórolhassanak, megszerezhessék az általuk vágyott tárgyakat. A Nemzeti Tehetség-program pályázatán (NTP-KNI-19-0053) jelentős támogatást nyertünk el a „Gazdálkodj okosan!” szakkör tevékenységéhez. A PontVelem-programba bekapcsolódva a környezettudatosságra nevelés az egyik fő cél. A gyerekek e-kütyüket, elemeket gyűjthetnek, amiért a kapott jutalompontok egy „digitális bankszámlán” kerülnek. Ezzel gazdálkodhatnak: leköthetik, hogy kamatozzon, elkölthetik a PontBoltban, vagy jótékony célra tehetnek felajánlást. Az MNB és a Pénzmúzeum felkérésére idén ősztől részt veszünk a kísérleti „Digitális Diákszéf Programban” is, mely a felső tagozatosok pénzügyi tudatosságának fejlesztését célozza” – magyarázta a tanárnő. Egyúttal azt is kiemelte: „A pénzügyi kultúrával érdemes minél fiatalabb életkorban megismerkedni. „Ezekbe a programokba már az alsó tagozatos osztályosok is bekapcsolódhatnak. A Pénz7 sikerét mutatja, hogy tavaly 7 önkéntes kereste fel az iskolánkat, és tartottunk közös tanórákat. Vállalkozások témakörben az egyik 7. osztályunkban az Innovációs és Technológiai Minisztérium munkatársa volt a vendégünk, a másik osztályban pedig a projekthét országos bemutató órájának filmje készült el egy jelentős vállalkozó közreműködésével. A pénzügyi nevelés ma már kiemelten fontos, komoly szerepet kapott a Nemzeti Alaptantervben is. Egy tanítványom édesapja mondta, hogy fia a program hatására sokkal tudatosabban bánik a pénzzel, mint a testvére, aki korábban nem kapott ilyen ismereteket. Ez számomra visszaigazolása annak, hogy érdemes folytatni a munkát, hisz a tudatos pénzügyi szemléleté a jövő. Ha ennek egy részét át tudom adni, akkor már tettem valamit a jövő nemzedékéért”.