Piri néni, aki nagyszerűen szaltózott, s most rajonganak érte a tanítványai

Decemberben tölti be 90. évét Kaluzsa Györgyné, Piri néni testnevelő tanár, aki fiatal korában eredményesen szertornázott. Szülei Csepelen éltek, ő maga is itt nőtt fel. Tanított a Katona József Általános Iskolában, majd harminchét éven át a mai Kölcsey Ferenc Általános Iskolában, amelyet akkor Iskola téri iskolának hívtak. Nyugdíjas kora után sem vonult vissza, hanem tovább tanította a diákokat gyerektornára és sporttornára. „Amikor kimegyek az utcára, mindig találkozom egykori tanítványokkal, ami nagy boldogságot jelent” – mondja a Királymajorban lakó Piri néni.

„Tizenhat éves voltam, amikor elkezdtem tornázni. A Béke téri stadion mellett sétáltam, amikor megláttam a sportpályán, a szabadban tornázó fiatalokat. Megtetszett a sportág, mert magam is ügyes voltam. Kiválóan bukfenceztem, s ha csak módom nyílt rá, állandóan fejen álltam. Jelentkeztem a Csepel SC tornász szakosztályába, amely 1956-ig működött, és Patai Zsigmond volt az edzőnk. Könnyedén végeztem el az előre szaltót, a kézen állást, cigánykerekezést, jól mozogtam a gerendán, de leginkább a felemás korlátot szerettem. Jártam versenyekre, a legjobb eredményeket a Budapest-bajnokságon értem el. A csepeli szakosztály megszűnése után még a Haladásban sportoltam, majd harminc éves koromban fejeztem be a versenyzést.”„Az érettségi után jelentkeztem a Testnevelési Főiskolára, de elsőre nem vettek fel, mert a káderező oktató azt mondta, hogy úri allűrjeim vannak, másrészt pedig távolugrásban nem tudtam megugrani a 360 centiméteres távolságot. Évekkel később mégis felvettek, és okleveles testnevelő lettem.

A Katona József iskolában 1954-től 1959-ig tanítottam. Nem volt tornaterem, ezért kértem a tanácstól, hogy alakítsanak ki egy ilyen helyiséget, de közölték, hogy nincs rá pénz. Az osztályteremben folyt a torna, az udvaron pedig atletizáltunk és kézilabdáztunk. Utána az akkori Iskola téri iskolában tanítottam. Eleinte egyedül voltam testnevelő, s minden osztálynak hetente előbb két, majd három órájuk volt. A gyerekek mindent szerettek. Télen az jelentette a sportolást, hogy a diákok havat lapátoltak, hóembert építettek, szánkóztak a dombon, egy vízzel fellocsolt területen pedig korcsolyapályát hoztunk létre. Ügyesek voltak a gyerekek a labdajátékokban, atlétikában, tornában. Csapatokat állítottunk össze, s elindultunk a kerületi, budapesti versenyeken. A legsikeresebb tanítványok közé tartozott Pacsai Márta kézilabdázó, aki a Csepelben és a válogatottban játszott, az 1976-os montreali olimpián bronzérmet szerzett a csapattal. Serdülőként is magas lány volt, sorra dobta a gólokat, nagyon szeretett kézilabdázni. Szintén tehetséges diák volt Kovács Zoltán, aki tornászként kezdte, utána súlyemelő lett. A 2000-ben, Sydney-ben rendezett olimpián hatodik helyezést ért el.

Hivatalosan 1996-ban lettem nyugdíjas, de a Katona József iskolában tovább tanítottam gyerektornát és sporttornát. Még 2019-ben is dicsérő oklevelet kaptak a diákjaim a sportolói eredményeikért.”„Most nagyon fáj a szívem, hogy a covid járvány óta nem tudok tanítani. Hiányoznak a gyerekek, a sportolóim. Gyakran sétálok a Duna-parton. A régi tanítványaim megismernek, megszólítanak – ilyenkor nagyon megörülünk egymásnak.” Csarnai Attila