Variációk magyar filmplakátra

„De a mienk- Variációk magyar filmplakátra” címmel nyílt kiállítás Kovács Zoltán „Genzo” grafikusművész alkotásaiból október 15-én a Munkásotthonban. A különleges tárlat harminc ikonikus magyar film plakáttervét mutatja be. A gyűjtemény egyfajta szubjektív válogatás, ajánló a hazai filmművészet nagyszerű alkotásaiból. A kiállítás megnyitóján többek között részt vett Borbély Lénárd polgármester, Ábel Attila, Morovik Attila és Pákozdi József alpolgármester és Török László Nagyszalonta polgármestere is.

Borbély Lénárd megnyitó beszédében kiemelte, a tárlat több szempontból is nagyon fontos. „Azon túl, hogy lehetőséget kap egy fiatal művész és a testvérvárosi kapcsolatokat is ápoljuk, a kiállítással az értő közönségnek is élményt nyújtunk. A határon túli és az anyaországi magyarok között létezik egy olyan kapcsolat, amit nem elég szavakban kifejezni, ápolni kell és fenntartani. A határon túli magyaroknak feladata, hogy helyben maradásukat erősítsék, az anyaországi magyaroknak, pedig az, hogy ebben segítsék őket. Amennyiben ez a kiállítás hozzájárul ahhoz, hogy a magyarok közötti kapcsolatot erősítsük és üzenjünk vele a jövőnek, akkor egy nagyon fontos dolgot tettünk” – hangsúlyozta Borbély Lénárd.

Török László Nagyszalonta polgármestere elmondta, nagy megtiszteltetés, hogy ezen az ikonikus helyen, a Csepeli Munkásotthonban kapott helyet a kiállítás, hisz ez az intézmény szellemiségben is sokat ad a kerületnek. „A téma is ikonikus, mert egy fiatal művészt megszólított és átadta nekünk mindazt az érzést, amit táplál benne a magyar filmkultúra. Mi magyarok erősek vagyunk, a sportunk, a kultúránk sokat adott nekünk és a világnak. Genzo, amikor itt Budapesten megmutatja önmagát, nagy lépés, hisz erőt ad ahhoz, hogy újabb és újabb álmokat szőjön, és mindenki, aki jelen van, tesz azért, hogy a művészek lélekben erősödjenek, gyarapodjanak.” –tette hozzá.

Kovács Zoltán, „Genzo” grafikusművész a kiállítás kapcsán lapunknak elmondta, 2014-ben hobbiból kezdett filmplakátokat készíteni. „Kamaszkorom óta rajongok a filmekért, az évek során igyekeztem egyre jobban beleásni magamat a filmtörténetbe, elmélyíteni ebbéli tudásomat. Egy bútorgyárban dolgozom Nagyszalontán, fotós-grafikusként, emellett pedig a szabadidőmet a filmplakátok töltik ki. Saját tervezésű plakátaimmal szabadon ötvözhetem a filmművészet és a grafika iránti szeretetemet. Az első filmplakátom nyolc évvel ezelőtt A galaxis őrzői című filmhez kapcsolódott. Csupán a mozifilm előzetesét láttam, de már az is nagyon inspirált, megragadott. Ezután pedig nem volt megállás, ma már több, mint 200 plakátból áll a portfólióm. Ez a kiállítás kizárólag magyar filmekhez készült plakátterveket tartalmaz. Az itt látható valamennyi film közel áll a szívemhez, de a Kontroll az első számú kedvencem” – hangsúlyozta a grafikusművész. Egyúttal kiemelte, az amerikai produkciókkal ellentétben a magyar filmekhez kevés grafika készül, pedig a 120 éves magyar filmgyártásnak is rengeteg remek alkotást köszönhetünk. A kiállítás egyfajta filmajánlónak is tekinthető, középpontban harminc olyan magyar filmmel, amely méltó a közönség figyelmére. A gyűjtemény nem átfogó bemutatása az elmúlt 120 évnek, csupán egy szubjektív válogatás a rengeteg nagyszerű alkotásból. „A kiállítás idén nyáron mutatkozott be Nagyszalontán. Az anyag nagyrésze a 2020-as karantén alatt született, de idén volt először lehetőség, hogy bemutassam” –mondja a művész. „Szülővárosomban, Nagyszalontán a kiállítás után több olyan visszajelzést kaptam, hogy a plakátok nyomán a látogatók kedvet kaptak egy-egy film megnézésére. Ez nagy öröm, hisz akkor a munkám elérte a célját, nem is várhatok többet ettől a kiállítástól. Ami pedig az új a filmplakátokat illeti, mindig rengeteg ötletem van. Jelenleg 8-10 részes mini sorozatok plakátjain dolgozom”- tette hozzá Kovács Zoltán, „Genzo”.

A kiállítás november 6-áig tekinthető meg nyitvatartási időben, a Munkásotthonban.